kapubanner for mobile
Megjelent: 8 hónapja

Ekkora béremelést kapnak a Rossmann dolgozói

A Rossmann idén már másodszor emeli béreit, ezúttal 300 millió forintot fordítanak a munkatársak fizetéseinek növelésére.

Rossmann bér emelés-
images

images

A vállalat azért hoz rendkívüli intézkedéseket, hogy reagáljon a kétszámjegyű infláció hatásaira és megfelelően ellensúlyozza munkavállalóinak egyéb terheit is.

Az előző évben a Rossmann elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.

Folyamatosan figyelik az infláció és a reálbérek alakulását, az MNB aktuális előjelzései szerint év végére 18%-os éves inflációval számolnak. Ennek fényében fontosnak tartják a bérek folyamatos felülvizsgálatát: idén már másodszor emelik meg a fizetéseket, most összesen 300 millió forintot fordítanak erre a célra.

A vállalatnál a munkatársak anyagi támogatása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő szociális védőháló kialakítására is. Az elmúlt időszak kihívásaira reagálva a közelmúltban bevezetett, jogi, pénzügyi, személyes, pszichológiai és egészségügyi tanácsadást nyújtó „Számíthatsz ránk!" program mellett egy Szociális Alapot is működtetnek, mellyel rendkívüli élethelyzetbe került kollégáiknak nyújtanak gyors és bürokráciamentes segítséget. 

Fotó: Rossmann

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk