Ekkora béremelést kaphatnak a pedagógusok januártól
A miniszterelnök azt mondta, a béremelési program végén a pedagógusok átlagfizetése 800 ezer forint lesz.
Januártól várhatóan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagjövedelme - jelentette ki a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten. Orbán Viktor közölte: a pedagógusbéremeléshez "egy jogi aktus még hiányzik", Magyarországnak kapnia kell Brüsszelből egy levelet, amely biztosítja a kormányt, hogy a béremelés bizonyos százalékát Brüsszel ki fogja fizetni. Ez a levél bármelyik pillanatban megérkezhet, és a kormánynak kész terve van, hogy mit fog tenni, ha ez megtörténik - mondta. Közölte: egy hároméves bérfejlesztési programban 2024. január 1-jétől - vagyis a februári fizetésekben látható módon - 32,2 százalékos béremelést akar a kormány végrehajtani. "Ennél kisebb mértékű, de jelentősebb" emelés lesz 2025. és 2026. január 1-jétől - tette hozzá.
A béremelési program végén a pedagógusok átlagfizetése 800 ezer forint lesz - mondta. Megjegyezte: az említett bérek átlagok, a teljesítmény és a földrajzi elhelyezkedés alapján lesznek majd különbségek.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként Magyarországon 7 napja
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete