Egyre többen keresnek állást - minden megyében romlott a helyzet
Decemberben tovább romlott a munkaügyi helyzet Magyarországon: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) friss számbavétele szerint az előző havi 2,5 százalék után újabb 6,2 százalékkal, 569 ezerre nőtt a regisztrált álláskeresők létszáma, ami 3,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - cikkezi a Napi Gazdaság.
A legtöbben továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében keresnek állást, de decemberben minden megyében nőtt a létszám; az országos átlag feletti mértékben 11 megyében.
A Napi Gazdaság cikkéből kiderül, hogy a nyilvántartásba belépő álláskeresők száma (88,7 ezer ) 35 százalékkal volt nagyobb a novemberinél, míg az első alkalommal belépők száma csak 3,7 százalékkal nőtt. A tartósan (egy éven túl) regisztrált álláskeresők száma továbbra is emelkedik (most 4 százalékkal), így a decemberi zárólétszámuk 162 ezer fő volt, ezzel arányuk a teljes álláskeresőkön belül 28,5 százalék, ez egy év alatt 5,6 százalékponttal lett magasabb.
Napi Gazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Leendő pedagógusoknak indult álláslehetőségeket bemutató rendezvénysorozat 6 napja
- Több száz alkalmazottat rúgtak ki az iváncsai akkumulátorgyárból 7 napja
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 2 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- "Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek? 2 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja