Egykulcsos reklámadó, de több befizető
A jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, mértékéről azonban egyelőre nem beszélt. Ugyanakkor a Magyar Reklámszövetség a 0 százalékos adózói körbe eső cégek bevonása a Reklámadó hatálya alá ellehetetlenítheti a kis médiavállalkozásokat.
Lázár János bár az adó mértékét nem említette, többször szóba hozta az osztrák példát, amely a legmagasabb Európában, 5 százalék. A Reklámszövetség felhívta a figyelmet az OECD nemzetközi tanulmányára, amely szerint Ausztriában a médiapiaci szereplők száma a reklámadó bevezetését követően 17,5 százalékkal csökkent.
A szövetség párbeszédet sürget az adóról.
Lázár János az így várható adóbevételt 6 és 10 milliárd forint közé tette.
Hozzátette azt is: a jó hír a kritikák közepette, hogy az Európai Bizottság a reklámadó bevezetését önmagában nem kérdőjelezte meg, csak a reklámadó progresszív, azaz sávos rendszerét ellenezte, és a mértékét kérdőjelezte meg.
Napi.hu/MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja