Egy felmérés szerint minden negyedik vállalatnak kárt okoz a kiberbűnözés
A megkérdezettek több mint fele tervez kiberbiztonsági fejlesztéseket jövőre.
Az elmúlt 3 évben világszerte a vállalatok negyedének okozott legalább 1 millió dolláros kárt a kiberbűnözés - közölte a PwC. A tanácsadó cég felmérése szerint a cégvezetők leginkább az ellátási láncokat féltik a kibertámadásoktól. 90 százalékuk nem is biztos abban, hogy a vállalata képes lenne ellenállni egy ilyen beavatkozásnak. Ennek ellenére a közlemény szerint nem védekeznek eléggé, alig 38 százalék csökkentette például a kritikus helyzetek, például a távmunka és a hibrid munkavégzés kockázatait. Ennél is kisebb, 30-35 százalék körüli arányban ruháztak be felhőalapú technológiák gyorsított bevezetésébe, IoT-rendszerekbe (internethez kapcsolódó intelligens eszközök hálózata), ellátási láncok digitalizációjába - írták.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a kilátások a visszajelzések alapján kedvezőbbek, hiszen a megkérdezettek 52 százaléka tervez kiberbiztonsági fejlesztéseket jövőre. A veszély PwC szerint egyre komolyabb, hiszen a világhálóról érkező támadások miatt a cégek ügyfeleket és adatokat veszíthetnek, sérülhet a jó hírnevük is. A digitális átalakulás új megoldásokat tesz szükségessé, és aki meg akar felelni a kihívásoknak, kockázatkezelési stratégiákat és vészhelyzeti terveket is készítenie kell - olvasható a közleményben. A PwC Global Digital Trust Insights felméréséhez világszerte csaknem 3600 nagyvállalati vezetőt kérdeztek meg júliusban és augusztusban.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges... Teljes cikk
Az új technológiáknak, köztük a teljesítményt mérő eszközöknek, robotoknak és mesterséges intelligencia alapú szoftvereknek való kitettség a... Teljes cikk
Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk
- Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka 2 hónapja
- A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon? 2 hónapja
- Home office munka 2 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele új munkát keresne, ha többet kéne bejárnia az irodába 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett 3 hónapja
- Ezekért a fejlesztésekért térnének vissza az irodába a hibrid munkarendben dolgozó munkavállalók 3 hónapja
- A férj egy vagyont keresett azzal, hogy lehallgatta felesége munkahelyi hívásait 3 hónapja
- Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege 3 hónapja
- A cégek ötöde szigorított a home office szabályokon 4 hónapja
- Fordulópont jöhet: visszaesett a munkaerő-felvétel 4 hónapja