kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Egészségünk látja kárát az egylégterű, modern irodáknak

Egy ausztrál professzor arra a megállapításra jutott, hogy a modern, egylégterű irodában folyó munka negatívan hat az egészségünkre. A nagy zajban az alkalmazottak nem tudnak dolgozni, csökken a teljesítményük, ezen felül pedig sok gond adódhat a megfelelő privát tér hiánya miatt is - értesült az InfoRádió.

Bár a cégek sokat spórolnak azzal, hogy kevés külön irodát építenek, és inkább egy légtérbe zsúfolják össze a dolgozóikat, ez a megoldás csökkenti a munkavállalók teljesítményét és rontja az egészségüket.

Egy ausztrál kutató azt találta, hogy azok, akik ilyen körülmények között dolgoznak, nagyobb eséllyel lesznek stresszesek, felszökik a vérnyomásuk, és könnyebben esnek ágynak, mert az irodában gyorsabban terjednek a vírusok, ráadásul nagy az esélye a munkahelyi konfliktusoknak is, mivel a dolgozók egymáshoz közel ülnek, tudta meg az InfoRádió.

"A nagy zajban az alkalmazottak nem tudnak dolgozni, csökken a teljesítményük, ezen felül pedig sok gond adódhat a megfelelő privát tér hiánya miatt is: mindenki látja a másikat, hogy mit csinál a számítógépen, vagy hallja, mit beszél a telefonba. Az alkalmazottak bizonytalanságban érzik magukat" - mondja dr. Vinesh Oommen.

A Queenslandi Egyetem professzora, akinek tanulmánya az Asia-Pacific Journal of Health Management című szaklapban jelent meg, úgy véli a hagyományos tervezésű, kicsi és zárt irodák sokkal jobbak, bár köztudott, hogy a munkáltatók mindig azt nézik, hol lehet lefaragni a költségeket, márpedig az egylégterű irodák megépítése és üzemeltetése jóval olcsóbb.

InfoRádió
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
68 évig dolgozott ugyanabban a boltban, most elbocsátották

Az angol Jill Cornick bolti dolgozó 1956-ban, mindössze 14 évesen kezdett el dolgozni a Blandfordban található Clarks cipőboltban. Közel hét évtizeden... Teljes cikk

Emelkedett Gazdag és Sallói fizetése - így lehet keresni az észak-amerikai profi labdarúgóligában

Ismét emelkedett Gazdag Dániel és Sallói Dániel fizetése az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS). Teljes cikk

Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben?

Idén a magyarok több mint harmada (34%) tervezi, hogy részt vesz hosszabb-rövidebb utazáson, az elmúlt évhez képest bővül az utazást tervezők... Teljes cikk