Eddig 1,8 millióan adtak szja-bevallást - május 20-a a végső határidő
1,8 millióan már benyújtották az szja-bevallásukat, de sokan csak az utolsó pillanatban teljesítik ezt a kötelezettségüket. Erre május 20-ig van lehetőségük - tudatja a Népszabadság.
A legtöbb bevallást azonban a kettő keverékével állítják elő: elektronikus program segítségével, de kinyomtatva küldik el az adóhatósághoz az íveket. Ezeket úgynevezett 2D technikával olvassák be az adatfeldolgozás során, az ilyen bevallásokból pedig már több mint 890 ezret tartanak nyilván.
Az adózóknak május 20-ig kell benyújtaniuk a tavalyi évről szóló szja-bevallásokat, szintúgy a munkaadóknak eddig kell eljuttatniuk az íveket az adóhatósághoz. Ezenkívül az adózók megbízhatták még az APEH-et, hogy ott készítsék el a bevallásokat. Erről a lehetőségről legutóbb április 20-a környékén adott tájékoztatást a hivatal, akkori állás szerint majdnem 240 ezer érvényes nyilatkozat érkezett vissza hozzájuk a február 15-i nyilatkozattételi határidőig. Az ez alapján készült szja-bevallási ajánlatokat április végéig kellett kiküldenie az adóhatóságnak.
Az ilyen utat választó adózóknak szintén május 20-a a határidő, amíg az aláírt bevallást visszaküldhetik az APEH-nek. Szintén eddig a napig kell rendezni a bevallás szerinti adótartozást, ha nincs kifogás az adóhatóság által összeállított adatokkal kapcsolatban - olvasható a Népszabadságban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- NAV: a személyijövedelemadó-kedvezmények utólag is érvényesíthetők a bevallásban 2 hónapja
- Már elérhetők az adóbevallási tervezetek 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezete készül el kérés nélkül 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végétől 3 hónapja
- Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása 3 hónapja
- Már az eÁFA-rendszeren keresztül is benyújtható a bevallás - közel a határidő 3 hónapja
- SZJA 2024 3 hónapja
- NAV: megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon 5 hónapja
- Most kell figyelni, hogy megkapjuk a 150 ezer forint adóvisszatérítést 6 hónapja
- Érkeznek az adószámla értesítők, jelentős tartozásokra és túlfizetésre is fény derülhet 9 hónapja