kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Dr. Zolnay Judit az Aviva Életbiztosító új marketingvezetője

Dr. Zolnay Judit lett az Aviva Életbiztosító Zrt. értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese 2008. március 3-tól - olvasható a társaság szerkesztőségünkhöz eljuttatott hírlevelében.

A szakember dolgozott már jogászként a Winterthurnál, a Credit Suisse-nél, a Premium Pénztárnál. 2007-től az AXA Biztosító vezérigazgató-helyetteseként a biztosító értékesítési hálózatát és alkuszi partneri együttműködéseit menedzselte, valamint az üzleti kapcsolattartás megszervezését. Ezzel egyidőben az AXA Nyugdíjpénztárak és Egészségpénztár vezetői feladatait is ellátta.

A szakember a Stabilitás Pénztárszövetség elnöksége, illetve az Európai Unió Biztosítói és Nyugdíjpénztári Felügyeleteinek Piaci Konzultációs Panelja tagjaként számos konferencia előadójaként szerepelt a nyugdíjcélú megtakarítások témájában. Zolnay Judit tagja a Hungarian Business Leaders Forum női szekciójának is.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője

A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk

Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén

Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk

Új vezető a Libri-Bookline élén

A cégcsoportnál több személyi változás is történt az igazgatóságban. Teljes cikk