DK: a Fidesz meg akarja félemlíteni a közszférában dolgozókat
A Demokratikus Koalíció szerint a kormányoldal a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályaival totális ellenőrzés alá akarja vonni és meg akarja félemlíteni a közszférában dolgozókat.
A DK elnökségi tagja azt mondta, a tervezett ellenőrzések száma és mélysége csak arra jó, hogy rettegésben tartsa a közszférában dolgozókat. Hozzátette, hogy bár az Alkotmánybíróság felfüggesztette az új szabályok hatálybalépését, nincs kétsége afelől, hogy a kormányoldal életbe fogja léptetni őket, ha kell, az alaptörvény módosításával.
Vadai Ágnes több kérdést tett fel Pintér Sándor belügyminiszternek. Egyebek mellett azt, milyen szempontok alapján választják ki a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vont személyeket, mely szervezetek végzik az ellenőrzéseket, és mi célt szolgál, hogy a családtagokat is megfigyelhetik. Azt is megkérdezte, mennyibe kerül az új szabályok alkalmazása, illetve hogy eközben ki foglalkozik majd a valós nemzetbiztonsági veszélyekkel.
A parlament májusban fogadta el a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályait fideszes képviselők javaslatára. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa az Alkotmánybírósághoz fordult, amely július közepén átmenetileg felfüggesztette a jogszabály egyes rendelkezéseinek hatálybalépését, mondván, hogy súlyosan korlátozzák a magánélet sérthetetlenségét és valószínűleg alaptörvény-ellenesek. A testület döntését azzal indokolta, hogy a vitatott rendelkezések elbírálása az augusztus 1-jei hatálybalépésig nem lehetséges.
A törvény egységessé és folyamatossá tenné a nemzetbiztonsági ellenőrzést. A folyamatos ellenőrzés azt jelenti, hogy akár az ellenőrzést végző nemzetbiztonsági szolgálat, akár a munkáltató bármikor, az érintett értesítése nélkül, dönthet úgy, hogy a kockázati tényezőket újra ellenőrizzék. Bírói engedélyhez között titkos információgyűjtés - vagyis például lehallgatás, lakásátkutatás, levelek elolvasása - évente legfeljebb kétszer 30 napig lenne alkalmazható.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 3 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja 3 hónapja