D-day: a bíróság dönt!
A bíróság ma dönt arról, megtarthatja-e a mintegy hetven szakszervezetet és civil szerveződést tömörítő akcióegység a szeptember 29-től kezdődő ülősztrájkot, a budavári vonulást, illetve az október 1-jei nagygyűlést a Kossuth téren. A BRFK előzőleg mindhárom rendezvényt megtiltotta.
Ugyanebben a műsorban Garamvölgyi László, az ORFK régi-új szóvivője azt mondta: "senki nem tudja bizonyítani, hogy politikai nyomásra hozta volna meg a döntést a rendőrség a szakszervezetek demonstrációjának betiltásáról". Szerinte az 1989-es törvény alapján döntöttek, amely szerinte elavult ugyan, de hatályos, és mérlegelési jogot ad a rendőrségnek. (A gyülekezési törvényt 2004-ben módosították, mert "a közlekedés aránytalan sérelme" önkényes jogértelmezésre adott lehetőséget. )
Arra a felvetésre, hogy a rendvédelmi dolgozók "bohóctüntetését" majdnem ugyanilyen feltételek mellett engedélyezték, Garamvölgyi azt mondta: nincs két egyforma bejelentés nincs, ráadásul a "bohóctüntetésen" nem vettek részt annyian, mint amennyit a mostani demonstrációra vártak.
TASZ: jogellenes a tiltás
A Fővárosi Bíróság előtt a Társaság a Szabadságjogokért (a TASZ) szervezet jogászai képviselik majd a D-Day-nek nevezett megmozdulás szervezőit. A jogvédő szervezet szerint cinikus a Kossuth térre bejelentett tüntetést a képviselők munkájának zavartalanságára hivatkozva betiltani, hiszen október elseje szombat, amikor a képviselők nem dolgoznak, legalábbis nem a Parlamentben.
A TASZ rövid történelmi áttekintőjében emlékeztet rá, hogy ha működne is a törvénygyár, az sem lenne jogszerű tiltási ok: az elmúlt öt évben a legjelentősebb tüntetések éppen az ülésező Parlament szeme láttára zajlottak a Kossuth téren. Hasonlóképpen védhetetlen az október 2-án, vasárnap a Budai Várban tartandó demonstrációt azért megtiltani, mert az "megnehezítené a látogatók mozgását" - a Magyar Gárda alakulását sem tiltották meg korábban.
A rendőrség a többi esetben is csak olyan indokokra hivatkozik, amelyek a közlekedés elnehezülését támasztják alá, ami a legtöbb gyülekezéssel szükségszerűen együtt jár. A többnapos Nemzeti Vágtát is megrendezik, ezért és más rendezvények miatt ezen a hétvégén le lesz zárva az Andrássy út, a Lánchíd és több más fontos útvonal is, pedig egyik rendezvény sem élvez olyan fokú alkotmányos védelmet, mint a gyülekezési jog gyakorlása.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja