Csökkentené a képzetlen munkaerő arányát az EU
A felsőfokú szakképzések erősítésével csökkentené a képzetlen munkaerő arányát az Európai Unió. A fiatal munkanélküliek húsz százaléka ugyanis képzetlen, vagy alulképzett az unióban, miközben nő azoknak a felnőtt dolgozóknak a száma, akiknek vissza kell térniük az iskolapadba, hogy bővítsék szakismereteiket.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a EURASHE által szervezett konferencia előadásaiból kiderült, egyre fontosabbá válik Európában a felsőoktatási képzéseket a munkaerő-piaci igényekhez igazítani. A kimutatások szerint ugyanis az unióban a fiatal munkanélküliek húsz százaléka képzetlen, vagy alulképzett, miközben nő azoknak a felnőtt dolgozóknak a száma, akik szakismereteik bővítése érdekében térnek vissza az oktatásba.
Egy 2010-ben készült átfogó elemzés szerint Európában 1,7 millió hallgató tanul rövid ciklusú képzések keretein belül, magyar megfelelőjén, a négy féléves felsőfokú szakképzéseken több mint negyvenezer fiatal vesz részt. Amint azt Magda Kirsch, a felmérés készítője előadásában kiemelte, a rövid ciklusú képzések erősítése által a korábbiaknál szélesebb munkavállalói rétegek szakképzése válik lehetővé, hiszen a képzések fokozottan gyakorlatorientáltak, rugalmasak, így alkalmasak a munkaerőpiac változó igényeinek kielégítésére. Ugyanakkor kiemelte, hogy nagy szükség lenne a rövid ciklusú képzések és a hagyományos felsőoktatási képzés (alapképzés) közötti kapcsolat erősítésére, a képzések közötti átjárhatóság növelésére. Mint fogalmazott, a képzés hatékonyságát, munkaerő-piaci elfogadottságát erőteljesen növeli, ha a tanulók tanulmányaik befejezését követően végzettséget (degree) kapnak, ahogy az Egyesült Királyságban, illetve több észak-európai országban is.
A rövid ciklusú képzéseknek hazánkban megfelelő felsőfokú szakképzések helyzete kapcsán Sándorné dr. Kriszt Éva, a BGF rektora kiemelte: "A magyarországi képzésekkel kapcsolatban problémát jelent, hogy az csak felsőfokú szakképzettséget ad, végzettséget nem, valamint hogy a végzett hallgatók későbbi alapképzésben (bachelor) folytatott tanulmányaik esetén a képzés 120 kreditjéből mindösszesen 30-60 kreditet számíttathatnak be."
Dr. Niklai Ákos, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a felsőfokú szakképzés a felsőfokú oktatási rendszer fontos része kell, hogy legyen, valamint, hogy "a jelenlegi magyar rendszer továbbfejlesztésére van szükség, melynek a munkaadók igényeinek, véleményének figyelembevételével kell megvalósulnia."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete