Csökkent vagy nőtt a foglalkoztatottság? - így kell nézni az adatokat
Ahogy a HR Portal is hírül adta, a KSH tegnap közölt adatai szerint 2012 első tíz hónapjában csökkent az alkalmazásban állók száma az előző évi adatokhoz képest. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye viszont épp az ellenkezőjét állítja.
"A legutóbbi adatok szerint 2012. augusztus-októberben 3 millió 935 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 71 ezerrel több, mint egy évvel korábban, és 160 ezerrel több, mint a kormányváltáskor" - ismerteti az adatokat keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca kiemeli: Magyarországon a kedvezőtlen világgazdasági környezet ellenére több mint két éve folyamatosan növekszik a foglalkoztatás. Míg az Eurostat legutóbbi adatai szerint az euróövezetben egy év alatt 0,7 százalékkal csökkent, és ezzel 2012 harmadik negyedévében hatéves mélypontra került a foglalkoztatottság, addig Magyarországon ugyanebben az időszakban 2,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.
A 2013-ban hatályba lépő munkavédelmi akcióterv minden bizonnyal tovább javítja majd az európai trendekkel szemben növekvő pályán levő hazai foglalkoztatási adatokat - írja az NGM. A tárca hozzáteszi: a KSH statisztikái közül a foglalkoztatottság mérésére a munkaerő-piaci felmérés adatai tekinthetők irányadónak, nemzetközi összehasonlításra is ez használatos.
A KSH kedden kiadott, úgynevezett intézményi statisztikája csak a versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásait, a civil szektort és a közszférát méri fel. Nem méri az 5 fő alatti vállalkozásokat, pedig ez a szektor több mint egymillió embert foglalkoztat. Célja alapvetően nem a foglalkoztatottság mérése, hanem a bruttó átlagkereset alakulásának megfigyelése.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 2 hónapja
- Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele 3 hónapja
- Emelkedik az állami víziközmű társaságoknál dolgozók bére 3 hónapja
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az NGM és a Joint Venture Szövetség 4 hónapja
- 2023-ban nőtt a munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is 4 hónapja
- Idén maximum 65 ezer külföldi vendégmunkás jöhet Magyarországra 4 hónapja
- Reagált a vállalat, ezért rúgták ki a magyar dolgozókat a salgótarjáni üzemből 4 hónapja