kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Bukaresti metrósztrájk: kárpótlás az utasoknak

A bukaresti metróvállalat kárpótlást fizet bérlettel rendelkező utasainak, akik nem vehették igénybe a kétnapos sztrájk idejére a bukaresti tömegközlekedési eszközt.

A Metrorex állami vállalat alkalmazottai azért szüntették be a munkát kedden reggel, mert a kormány nem volt hajlandó 20 százalékos béremelést adni nekik. A kedden elkezdett általános sztrájk idején reggel nyolc és délután négy óra között egyetlen szerelvény sem közlekedett még a szerdán sem.

A bukaresti ítélőtábla szerdán törvénytelennek nyilvánította a munkabeszüntetést, így a metrósok csütörtökön reggel már kénytelenek voltak fölvenni a munkát. Tiberiu Moldovan, a Metrorex kereskedelmi igazgatója csütörtökön elmondta: a vállalat vezetősége úgy határozott, hogy minden egyes sztrájknapért 0,80 lejes (mintegy 0,20 euró) kártérítést fizetnek a havi bérlettel rendelkező ügyfeleiknek. Az összeg 64 százalékát teszi ki egy utazás árának. Így minden bérletes 1,6 lejt (0,40 euró) kérhet vissza az állami vállalattól.

A kártérítést igénylő utasok a metró jegypénztárainál kérhetik vissza a pénzt, de azt is megtehetik, hogy a következő bérletvásárláskor fizetnek majd kevesebbet a kártérítésnek megfelelő összeggel - magyarázta a bukaresti metró igazgatója.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk