Budapesten hozza létre fejlesztőközpontját a Formlabs Kft.
A 2 milliárd forintos beruházás három év alatt 100 munkahelyet teremthet majd - írja az MTI.
Kifejtette: a 3D-s nyomtatók iparában a működés alapjául szolgáló szoftver fejlesztése jelenti a "királykategóriát", és most ebben a szegmensben érte óriási megtiszteltetés Magyarországot és azokat a magyarokat, akik a 3D nyomtatók fejlesztéséből az elmúlt években kivették a részüket. A termelés helyett mára a kutatás-fejlesztés (k+f) lett a siker alapvető feltétele, a munkahelyek száma helyett a meglévő munkahelyek technológiai színvonala, a k+f aránya és a hozzáadott érték számít. A módosított beruházásösztönzési rendszer ezért most már a technológiaintenzív beruházásokat részesíti előnyben - mondta a miniszter.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy a Formlabs alkalmazásait, illetve az általa gyártott eszközöket használja a Boeing, a Tesla, az Apple, a Sony és a Gilette is, tehát a magyar fejlesztőmérnökök munkája a világ legismertebb termékeiben is nyomon követhető lesz a következő években. Úgy vélte, a vállalat magyarországi beruházásának jelentősége a jövőbe mutat azáltal, hogy a magyar fiatalokat felkészíti a következő világgazdasági korszakra, hiszen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) felépített szoros együttműködés biztosítja a lehetőséget a mérnökhallgatók számára, hogy ebben a magas hozzáadott értékű iparágban ki tudják próbálni magukat.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Kétszáz munkahelyet hoz létre egy kínai beruházó Kaposváron 10 hónapja
- Egyszerűsödnek a beruházási támogatások feltételei, még több munkahely jöhet létre 10 hónapja
- Mivel járulhatunk hozzá a nyomtató hosszan tartó egészségéhez? 10 hónapja
- Gazdaságfejlesztési Minisztérium: a kormány megmentette a Dunaferrt 11 hónapja
- Ezek a kormány tervei a fiatalokkal a munkaerőpiacon 12 hónapja
- 900 új munkahelyet hoz létre Magyarországon a kínai Huayou Cobalt 12 hónapja
- Nagyvállalatok fogtak össze, hogy több tízezer menekültnek adjanak munkát 12 hónapja
- Új támogatási program indul, több mint ezer vállalkozás jöhet létre 13 hónapja
- Autóipari mérnöki fejlesztőirodát nyit Győrben a Thyssenkrupp 1 éve
- Vasbeton gyár és 120 munkahely létesül Alsónémediben 1 éve
- Készházakat gyártó üzem és 50 új munkahely jön létre Sóskúton 1 éve