Bővült az Arany János Tehetséggondozó Program keretszáma
Egyetértés született Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, volt oktatási miniszter között az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) vitatott pontjaiban - adta hírül a Hvg.hu. A január 20-án tartott megbeszélésen megállapodtak a felek, hogy az eddig rendelkezésre álló 555 hely további hatvan hellyel bővül, amelyekre február 20-áig van lehetőség pályázni. Azok is pályázhatnak, akik korábban próbálkoztak, de nem kerültek be a programba.
Hiller István az AJTP hosszú távúságáról biztosította az újságírókat, és elmondta: a program fejlesztésével növelni kívánják a résztvevők számát, ezzel elérve, hogy a tehetséges, nehéz helyzetű diákok ne kerüljenek hátrányba. Hozzátette: szerdán az oktatási tárca főosztályvezetője és az AJTP-ben részt vevő intézmények egyesületének képviselője egyeztetést kezd a hosszú távú lehetőségekről. A 2000-ben indult program - amelyre tavaly 960-an, idén pedig 935-en pályáztak - távlati célja, hogy a regionális különbségeket figyelembe véve működjön tovább.
A felek egyaránt eredményesnek ítélték a megbeszélést. Pokorni úgy fogalmazott: a Hiller István által javasolt módon az idén szavatolható, hogy ne maradjanak ki a rászoruló gyerekek a programból. Hozzátette: bízik abban, hogy az oktatási tárca a programban részt vevő intézményekkel együtt elvégzi a szükséges teendőket az AJTP működésének hosszú távú garantálása érdekében.
Edupress.hu / MTI / Hvg.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja