Bővíti dolgozói létszámát a thyssenkrupp Budapesten
Új telephelyre költözik a thyssenkrupp budapesti autóipari fejlesztési központja, ahová az elkövetkezendő egy évben várhatóan száz dolgozót vesznek majd fel - közölte a vállalat.
Az autóipari E/E (elektromos és elektronikus) kompetencia központot 20 évvel ezelőtt alapította a thyssenkrupp és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egy magyar ötlet megvalósítására. A fejlesztés során "okos" elektromechanikus kormányszervót fejlesztettek, amely a hagyományos szervókhoz képest megbízhatóbb, kevesebb energiát fogyaszt és alkalmas a legkülönfélébb vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. Emellett olyan új alkalmazásokat is fejlesztenek, mint amilyen a steer-by-wire (a mechanikus kapcsolatok helyett csupán elektronikus összeköttetést biztosító megoldás), vagy a saját önvezető rendszerek.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 1 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 1 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 1 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 2 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 3 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 3 hete