kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Bővítene a Denso, de nincs munkaerő

Tovább bővíti magyarországi gyártókapacitását a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a japán Denso - tudta meg a Napi Gazdaság.

Jóllehet Ohoka Yukimasa, a székesfehérvári székhelyű Denso Gyártó Hungary Kft. elnöke a beruházás helyéről és volumenéről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ám amint azt a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta: az már biztos, hogy gyártókapacitásukat mindenképpen Magyarországon fejlesztik. Ezzel párhuzamosan a jövőben több tevékenységet kiszerveznek, illetve bérmunkában gyártatnak.

Ohoka szerint a legnagyobb gondjuk az, hogy a térségben nem áll rendelkezésre kellő számú szabad munkaerő, jóllehet már 50 kilométeres körzetből szállítják a dolgozókat. Ezért a székesfehérvári üzemet nem tudják bővíteni.

A Denso elsősorban komplett nyomócsöves befecskendező rendszereket gyárt a világ legnagyobb autógyárainak, beszállítója - többek között -, a Toyotának, az Isuzunak, a Nissannak, a Fordnak, sőt a Jaguárnak és a Rovernek is. 1998-ban építette fel székesfehérvári gyárát - zöldmezős beruházással -, kezdetben 500 főt foglalkoztatott. Az elmúlt 6-8 hónapban közel hatszáz fővel növelték a foglalkoztatottak számát - mondta el Ohoka -, a létszám mára megközelíti az ötezerszázat, a termelés pedig három műszakban folyik.

Napi Gazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk