Borzalmas körülmények között alszanak a buszsofőrök a BKV munkásszállóin
Egy névtelenséget kérő dolgozó írta meg a Privátbankárnak, mivel találkozott a BKV egyik munkásszállóján: vizeletes matrac, poloskák, bűz, mosdó nincs. A szakszervezeti elnök szerint még a börtönben is jobb körülmények vannak.
Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint akad olyan szálló, ahol a kicsit magasabb buszsofőr csak összekuporodva fér el az ágyon, a mosdók lepusztultak.
A BKV 2 évvel ezelőtt ingyenes szállással toborozta a munkaerőt, ám ezek a szállások zsúfoltak és a váltott műszakok miatt aludni sem lehet. Az ágyak között alig 60-70 centiméternyi közlekedő folyosó marad, a száradó ruhák szinte a nyakukba lógnak - mondja a szakszervezeti vezető.
A BKV nem látja ilyen rossznak a helyzetet. A Privátbankár körülményeket firtató kérdésére egy felsorolással válaszoltak, miszerint a szobákban az ágy, a ruhásszekrény mellett éjjeliszekrény, falipolc és éjjeli lámpa is van, sőt egyes szobákban még hűtőszekrény is. Igaz saját fürdőszoba nincs. Viszont kialakítottak közös helyiségeket, így társalgót, sőt egyes munkásszállókon konditerem is van.
Privátbankár
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egységben az erő: így enyhíti a munkaerőhiányt és csökkenti az agyelszívást három ország 3 hónapja
- Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök 3 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet 3 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 3 hónapja
- Egyre nagyobb lesz a kereslet az igényes munkásszállók iránt 4 hónapja
- Ámokfutás a pápai munkásszállón - benyújtották a vádiratot 4 hónapja
- Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH 4 hónapja
- Volánbusz: sztrájkot szervez a szakszervezet január 28-ára és 29-ére 4 hónapja
- Hatalmas az érdeklődés a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram iránt 4 hónapja