Boros István, a Cegos Kft. ügyvezető igazgatója
Boros István a Cegos ügyvezető igazgatója, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint az Autonómia Alapítvány elnöke.
Hazatérése után, 1986-ban a Vegyépszerhez igazolt, hogy export igazgatóként mintegy 700 külhonba (többek közt az NDK-ba, NSZK-ba és Franciaországba) szakadt szakembert dirigáljon. 1989-ben éles kanyart vett élete, hiszen a Hungexpohoz dobbantott, hogy vezérigazgató-helyettesi minősítésben segédkezzen a kiállítási struktúra és kultúra kialakításában. Mindeközben elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakát, hogy még jobban elmélyítse tudását a nemzetközi együttműködés területén.
1995-ben a Cegos Csoport felkérése alapján megalapította az európai tréningpiacon vezető cég magyar leányvállalatát, amelynek vezetését azóta is töretlenül folytatja. Mindemellett tanácsadói feladatokat is ellát, elsősorban a felső vezetés szintjén működik közre vezetői coachként vagy a stratégia tervező munka segítőjeként, de újabban beszerzési tréningeket is gyakorta tart.
Boros István a Magyar-Francia Kereskelemi és Iparkamarában alapítása óta aktívan tevékenykedik, közreműködését 2003-tól a Kamara elnöki tisztségével honorálták. 2003 nyarától a privatizációs folyamat támogatása céljából felkérték és megválasztottak a Hungexpo Rt. igazgatóságának elnökévé (mandátuma lejárt 2005-ben), 2004 márciusától pedig a Herendi Porcelánmanufaktúra ZRt. igazgatósági tagjaként vesz részt a vállalat munkájában. Mindemellett a mai napig elnököl a fiatal művészeket felkaroló Budapest Art Expo Alapítványban és a romák munkahelyteremtésével foglalkozó Autonómia Alapítványban.
2006-ban a Francia Köztársaság elnöke a francia Nemzeti Érdemrend tiszti fokozatával tüntette ki. Ebből is adódóan francia nyelven folyékonyan beszél, de az angol és a német nyelv sem okoz számára nehézséget. Szabadidejét sportolással és koncertek látogatásával tölti ki.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül? 3 hónapja
- Mit tudunk tenni, ha nem akarják kifizetni a bent maradt szabadságot? 3 hónapja
- Mit tehetek, ha a felmondási idő utolsó hetére Covidos lettem? 3 hónapja
- Jogosan maradtam ki táppénz miatt a cafeteria és 13. havi jutalomból munkahelyemen? 5 hónapja
- A munkáltató csökkentheti a munkaidőmet 16 év után? 5 hónapja
- Másodállás ideje beleszámít a nők 40 nyugdíj szolgálati idejébe? 5 hónapja