kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Bírál a magyar uniós biztos munkaügyben

Magyarországon nemhogy erősíti a kormány, inkább lebontja a háromoldalú egyeztetést - mondta az ATV kereskedelmi televízióban Andor László. Az uniós foglalkoztatási biztosnak ez a véleménye az új Munka törvénykönyvét érintő egyeztetésekről.

Az eredeti tervekhez képest már több ponton módosult az új Munka Törvénykönyvének tervezete, azt továbbra sem tudják elfogadni az érdekképviseletek. Andor László elmondta, hogy az uniós politika alapja, hogy a rugalmasság és a biztonság együtt valósuljon meg. Ugyanakkor egyik vagy másik irányba nem lenne szabad eltolni a törvénykönyv irányát. A szakember szerint nemcsak átfogó, de az egyes elemeknél külön hatásvizsgálatot is kellene készíteni. Andor László példaként említette a terhességi teszt elvégeztetésének lehetőségét, a biztos szerint éppen ebben az esetben nem szabad rugalmasnak lenni, mert az akár visszaélésekre adhat lehetőséget.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk