kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Beteg gyermekekért focizott a három Bosch-csapat

Átlépve a gyárépületek határait, idén a magyarországi Bosch csoport összes - miskolci, hatvani, egri - gyáregysége csatlakozott ahhoz a jótékonysági sportprogramhoz, amelyen beteg gyermeket nevelő családokat segítenek. A "Focival a gyermekekért" elnevezésű jótékonysági focitorna idén már hetedik alkalommal került megrendezésre Egerben.

A dolgozók erőiket egyesítve két napra focimezt öltöttek, hogy tanúbizonyságot tegyenek arról; ha kell, lehet rájuk számítani, és önzetlenül segítenek a rászoruló gyermekeknek.
A tornát olyan gyermekek sorsának felkarolására hozták létre a szervezők, akik betegségükből adódóan gyámolításra, támaszra szorulnak, családjuk pedig az anyagi terhek enyhítésére. A programmal való együttműködés 2007-ben kezdődött, amikor a hatvani gyáregység dolgozói neveztek, azzal az elhatározással, hogy játékukkal segítik beteg gyermekek gyógyulását. A támogatott kis betegek között - a hevesiek mellett - ebben az évben is vannak Borsod és Nógrád megyei apróságok, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

"A foci olyan szórakozási forma, melyen keresztül a vállalat és az egyes munkatársak játékos formában fejezhetik ki a rászorulók iránt érzett szolidaritásukat, sőt személyes részvételükkel gyógyulásukhoz is hozzájárulhatnak. (…) Külön öröm számunkra, hogy a torna történetében eddig még nem látott, rekordszámú pályára lépő között ebben az évben a Bosch csoport három csapattal is képviseltette magát. Nem utolsó sorban a hétvégi program kiváló lehetőség volt munkatársaink számára a csoporton belüli csapatszellem erősítésére." - mondta el Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek