kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Béremelést kapnak a háziorvosok, fogorvosok, védőnők

Sajtóértesülés szerint novembertől több pénzt kaphatnak az alapellátásban dolgozók, jövőre pedig folytatódik az egészségügyben végrehajtott béremelés.

images

A szerdai kormányülés elfogadta az alapellátásban dolgozók béremelését - adta hírül a Medicalonline szakmai portál. A döntés nyomán 14 százalékkal emelkedik az alapellátásban dolgozók - a bejelentkezett biztosítottak után járó - úgynevezett kártyapénze. Giró-Szász András kormányszóvivő és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a témában csütörtök délelőtt közös sajtótájékoztatót tart.

Novembertől egy praxis átlagosan havi 70-80 ezer forint többletbevételhez juthat, a védőnői szolgáltatók pedig havonta 25 ezer forinttal több bevételre számíthatnak - írta az egészségügyi portál. Emelkedhet a területi ellátási kötelezettségű fogászati praxisok bevétele is novemberben. Az emelés alapján az alapellátást nyújtó fogászati szolgáltatók díjazása havonta átlagosan csaknem 30 ezer forinttal, míg a szakellátások finanszírozására 5-10 ezer forinttal fordítanak többet. Emelkedik a fogorvosi praxisok ügyeleti finanszírozása is, a fix összegű díjak is 14 százalékkal lesznek magasabbak novembertől - olvasható a cikkben.


Jövőre is lesz béremelés



Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a minap bejelentette: bízik benne, hogy a béremelés beindítása - amelynek jövőre lesz folytatása - olyan üzenet, hogy a nehéz helyzetben lévő egészségügyi dolgozók érzik, ki kell tartaniuk, mert a társadalomnak nagy szüksége van rájuk.

Medicalonline/MTI
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk