Beragadt önkormányzati számlák: az állam a bérek kifizetésére fókuszál
A Buda-Cash-ügy teljes körű felülvizsgálatára hozta létre a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium a közös munkabizottságot, amelynek három belügyminisztériumi és három nemzetgazdasági minisztériumi tagja van - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában
Megjegyezte: lehet, hogy már csak fiktív módon van fedezet bizonyos ügyletek mögött.
Rámutatott arra, hogy a munkabizottság nem nyomozó hatóság. A munkabizottságban azt szeretnék elérni, hogy lehetőség szerint az állami intézményeknél ne legyen fennakadás, ne maradjanak ellátás nélkül. A munkabizottság feladata lesz az információ átadás is, példaként említette a miniszter, hogy már közölték az érintett önkormányzatokkal, nyissanak új számlát, ahová a kincstár utalni tud.
Az államnak, a kormánynak most az a dolga, hogy megnézze, az állami intézményeket milyen kár érte, 84 önkormányzat számlája ragadt bent az érintett pénzintézetekben. A legfontosabb, hogy márciusban a bérek, a szociális juttatások, támogatások kifizetésre kerüljenek - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter. Hozzáfűzte, hogy 52 nemzetiségi önkormányzatnak is a pénze az érintett pénzintézeteknél van, de még fel kell mérni, hogy fizetésekről, vagy dologi kiadás fedezetéről van-e szó - tette hozzá.
A miniszter felháborítónak nevezte, hogy korábban éveken keresztül lehetett adatokat hamisítani, úgy vélte: valószínűleg jól szervezett körről van szó, ha a felügyelet elől el tudták titkolni az információkat. Felidézte: 2009-ben volt egy törvénymódosítás, amely lehetővé tette, hogy öt évente kelljen egy ilyen céget átvilágítani, az új felügyeleti vezetés hivatalba lépésével, már az első vizsgálatoknál kiderültek a "disznóságok".
Furcsa módon ugyanazok az emberek kerülnek elő az ügyben, akik korábban már eltüntettek pénzt, köztük közpénzeket is a nyilvánosság elől - mondta Varga Mihály. Példáként említette a Globex volt vezetőjét, Gyarmati Jánost, a Buda-Cash korábbi vezérigazgatóját.
Adódik a kérdés, hogy akivel kapcsolatban egyszer már bűncselekmény felmerült, vagy pláne, akivel szemben jogerős bírósági ítélet van, az mit keres még a gazdasági életben, hogyan lehet rá pénzt bízni - fogalmazott a miniszter.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja