"Bárki, bármikor visszarendelhető közmunkára"
A LIGA Szakszervezetek megdöbbenéssel fogadta, hogy a kormány az Alkotmányt úgy módosította, hogy mostantól bárki, aki 62 éves kora előtt került nyugdíjazásra, gyakorlatilag bármikor visszarendelhető közmunkára.
A munkavállalói érdekképviselet szerint ezzel a kormány egy utolsó kést is beledöfött a demokráciába, a nemzeti együttműködésbe, valamint abba a többszázezer magyar állampolgárba, akik az öregségi korhatár előtt - de törvény szerint - vonultak nyugdíjba.
Az érdekegyeztetés és intézményeinek totális felszámolása után, és a most már bizonyítottan látszat konzultációk közben, a kormány még egyszer elragadtatta magát, és a fegyveresekkel több hete zajló tárgyalások közben, részéről pontot tett az ügy végére. A kormányzat ezzel újból világosan jelezte: nem tűri az ellentmondást. Olyannyira, hogy ha szükséges, rögtön az Alkotmányból is törli azoknak az alapjogait, akik nem engedelmeskednek - fogalmaz közleményében a LIGA.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Annyira kevés a közmunkás, hogy van, ahol a polgármester nyírja a füvet 11 hónapja
- Elmehetek-e gyes mellett közmunkára? 1 éve
- 18-27 százalékkal emelkedik a bér ott, ahol van szakszervezet 1 éve
- Megszülethetett az egyezség a 2023-as minimálbérről 1 éve
- Nincs és nem is várható drámai elbocsátási hullám Magyarországon 1 éve
- Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon 2 éve
- Februárig biztosan folytatódik a közmunkaprogram 2 éve
- Változnak a közfoglalkoztatás szabályai is 2 éve
- Drasztikusan csökkenhet a közmunkások száma 2 éve
- Infláció: Annyira romlik a helyzet, hogy húsz százalékos béremelés sem kizárt 2 éve
- Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésénél érvényesíthető-e a korkedvezményes idő? 2 éve