Az útdíj ellen demonstrálhatnak a taxisok
Igazságtalannak tartják a fuvarozók, hogy velük akarják megfinanszíroztatni a csőd felé tartó BKV-t - írja a hirado.hu.
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke úgy látja, azokkal kívánják finanszíroztatni a csőd felé tartó vállalatot, akik nem veszik igénybe a szolgáltatásait. Emlékeztetett rá: a droszthasználati díj a korábbi évi 20 ezer forintról 30 ezerre emelkedett az év elején, emellett kötelezővé vált a kamarai tagság, amely további ötezer forintot vesz ki a vállalkozók pénztárcájából. Az OTSZ elnöke szerint, ha mégis bevezetnék az útdíjat, akkor a taxisszervezetek demonstrációt szerveznek.
Wáberer György, a legnagyobb közúti fuvarozó és logisztikai cég elnök-vezérigazgatója szerint az autósok terheinek növelése helyett érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy lehetne a BKV működését átalakítani, hogy kevesebb veszteséggel működjön.
hirado.hu/Népszabadság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A teherautók és buszok vezetőinek harmada követett el szabálysértést 7 hónapja
- Meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat - 280 ezer főről van szó 7 hónapja
- Sofőr állás 8 hónapja
- Rutinos sofőr nyerte meg idén a legjobb kamionos címét 8 hónapja
- Hamarosan kiderül, ki Magyarország legjobb kamionsofőrje 9 hónapja
- Mindenáron megvédi buszvezetőit a Volánbusz, ígérik 11 hónapja
- A sofőrök számára fontos, hogy a maguk urai lehetnek - interjú dr. Sabjányi Lászlóval, a BOLT új ügyvezető igazgatójával 11 hónapja
- Indiai sofőrök áradatával riogat a Mi Hazánk 1 éve
- Áremelésről tárgyalnak a taxisok is 1 éve
- Itt az új szabályozás! Teljesen megváltozik a taxisok élete 2 éve
- Országos kampányban mutatnák be a kamionos élet szépségeit a fiataloknak 2 éve