kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

A töltőállomás ügyvezetőjét gyanúsítják a mérgezést szenvedett alkalmazott halála ügyében

Az ügyvezető panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják egy töltőállomás egykori, 78 éves ügyvezetőjét egy munkahelyi baleset miatt: a mérgezett aknába leküldött egyik alkalmazott meghalt, a másik súlyos mérgezést szenvedett el még 2020-ban - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.

Azt írták, 2020. június 26-án egy 69 éves férfi a főnöke utasítására mászott le egy 25 köbméteres, földbe süllyesztett, benzintároló fekvőtartályba, hogy felhozza az ott korábban rosszul lett és a mérgező anyagoktól meghalt kollégáját. Ő is belélegezte az aknában felgyülemlett benzolt, az úgynevezett alifás szénhidrogén-vegyületeket és szén-monoxidot, és elájult. Az akkori ügyvezető nem foglalkoztatott munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező szakembert, így nem volt a töltőállomáson olyan ember, aki a tartályba való leszállás veszélyeit és a biztonsági követelményeit ismerte volna. Nem biztosított egyéni védőeszközöket, speciális légzésvédő nélkül pedig még mentésnél sem lett volna szabad a tartály belsejébe lemenni - ismertette a rendőrség. Az igazságügyi szakértő szerint az ügyvezető mint munkáltató szabályt szegett, ezzel mindkét áldozat életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette, az 54 éves férfinak pedig a halálát okozta. Ráadásul a munkáltató a mentés megkezdése előtt nem hívott mentőt. A cégvezető tagadta a terhére rótt bűncselekményt, a gyanúsítás ellen panasszal élt. Védekezésében azt mondta, hogy nem érzi magát felelősnek a történtek miatt, sőt az élete kockáztatásával próbálta megmenteni beosztottja életét.

Az érdi rendőrkapitányság befejezte a férfi ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytatott eljárást és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

 

MTI

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk