Az Uber felfüggeszti tevékenységét Budapesten
Az Uber a július 24-én életbelépő szabályozás hatására, melyet a taxisok nyomására, miniszteri előterjesztés után elfogadott az országgyűlés, felfüggeszti budapesti tevékenységét.
Július 24-e után a 160 ezer magyar felhasználó már csak külföldön, többek között 21 Európai Uniós tagállamban tudja használni az alkalmazást, jelezte a cég.
Az Uber 2014. november 12-én indult el Magyarországon. 609 nappal, és 160 ezer felhasználóval később az Uber arra kényszerül, hogy felfüggessze szolgáltatását Budapesten, köszönhetően annak az újonnan életbe lépő jogszabálynak, amely ellehetetleníti, hogy magyar vállalkozó autósok - hiába van engedélyük, és fizetnek tisztességesen adót - pénzkeresésre használhassák a tulajdonukban lévő gépjárművüket.
A szabályozás szerint a közlekedési hatóság 365 napra rendelheti el a tiltást, ha az adott szolgáltató nem felel meg az előírt követelményeknek, például meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek.
Fekete Zoltán, az Uber magyarországi ügyvezetője szerdán délelőtt tart sajtótájékoztatót. Az Uber korábban többször is jelezte, hogy tárgyalnának a megfelelő keretek kialakításáról, de erre Fekete Zoltán szerint nem volt hajlandóság a kormányzat részéről.
“Az új jogi szabályozás elsősorban az autós partnereinkre nézve jelent kockázatot, annak ellenére, hogy minden hatósági engedéllyel rendelkeznek. Az ő érdekükben, az ő védelmükben döntöttünk úgy: felfüggesztjük az autók rendelésének lehetőségét. Azt kell mondjam, nem rajtunk múlott. Már az első pillanattól kerestük a döntéshozókkal való párbeszéd lehetőségét. Nyilvánvaló volt, hogy nincs megfelelő jogszabály, amely az Uberhez hasonló innovatív szolgáltatásokat, a sharing economy szereplőit szabályozná. Ami szabályozás van, azt még arra a korszakra szabták, amikor nemhogy okostelefon, még telefon sem nagyon volt Magyarországon. Mi többször is jeleztük hajlandóságunkat arra, hogy segítsük egy modern jogszabály megalkotását. De erre nem volt igény. Végül olyan jogszabály született, amely bünteti az innovációt, hátrányos a versenyre és a fogyasztóra, és előnytelen az államnak. Nem maradt más választásunk.” - jelentette ki Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója.
Így búcsúzik a szolgáltatás Budapesttől.
A taxisok több demonstrációt tartottak Budapesten a tavasz folyamán az Uber betiltásáért.
Miközben Brüsszel felhívta az Unió kormányainak figyelmét, hogy ne korlátozzák és ne tiltsák be a sharing economy vagyis közösségi típusú gazdasághoz kötődő cégeket, így az Ubert és az Airbnb-t. Az Unió egységesíteni kívánja a szolgáltatások szabályozását.
444.hu/Index
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Óriásit buktak a buszos cégek a járvány miatt 3 éve
- Váratlan segítséget kapnak a taxisok 4 éve
- Újabb 3 ezer embert épít le az Uber 4 éve
- Tízből hét taxisnál találtak hibát az ellenőrzéseken 5 éve
- Kivonul Lengyelországból a Tesco? 5 éve
- Újraindul a termelés Bige László szolnoki gyárában 5 éve
- Nem vett ki szabit, felfüggesztették a polgármestert 5 éve
- Az Európai Bizottság nyilvántartásba veszi a digitális platformoknak dolgozók jogairól szóló európai polgári kezdeményezést 5 éve
- Sikertelen a madridi taxisok sztrájkja 5 éve
- Rendbontások kísérik a madridi taxisok sztrájkját 5 éve
- Sztrájkba léptek a barcelonai taxisok 5 éve