Az ott dolgozókkal együtt venne át 35 bezárásra ítélt budapesti postát egy cég
A Mail Boxes Etc. (MBE) átvenné a Budapesten bezárásra váró 35 postahivatal többségét a cég hálózatépítésének részeként - közölte a postai és üzleti szolgáltatási hálózatot működtető társaság.
A Magyar Posta szeptember végén közölte, hogy 35 alacsony forgalmú budapesti postahivatal bezárásáról döntött, ezek utolsó nyitvatartási napja október 7-e, péntek lesz.
Hannya Ernesto, az MBE Magyarország ügyvezetője közölte: az épületek átvétele mellett az ott dolgozók megtartását is tervezik. Elképzeléseik szerint az átalakított posták közszolgálati státusza megmaradna.
Az átvett postahivatalokban a levélküldeményeknél a hatósági áras postai díjszabást alkalmazná a cég, az egyéb csomagküldeményeknél az ügyfelek számos közvetített szolgáltatás közül választhatnának ár és tranzitidő függvényében.
A magyar vállalat, az MBE Magyarország Kft. 2019-ben csatlakozott a Mail Boxes Etc. franchise hálózatához. A cég 2021-ben 64,881 millió forint árbevételt ért el, az idén 120 millió forint feletti árbevételre számítanak. Magyarországon a nemzetközi és országos szolgáltatásuk jelenleg 2 helyszínen érhető el Budapesten, a VI. kerületben és a XIII. kerületben, hamarosan nyitják a harmadik egységüket a repülőtéren.
Márciusban 16 ezer ember bére nőtt a Magyar Postánál 5,3 százalékkal.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja