Az év elején emelkedett a pályakezdő állások száma
Tavaly a legtöbben a pályakezdők közül irodai asszisztens és projektmenedzser állásokra jelentkeztek.
Felidézték, 2020 márciusában a koronavírus-járvány magyarországi kezdete a teljes magyar munkaerőpiacra jelentős hatással volt, így a pályakezdők, szakmai gyakorlati helyet keresők számára feladott álláshirdetések száma és aránya is csökkent. Ráadásul 2020 tavaszán azok a cégek, amelyek a létszámstop, illetve -leépítés eszközével próbálták átvészelni a válságot, elsőként azok felvételét fagyasztották be, és azoktól váltak meg, akik nem tartoztak az állományba. Példaként a szerződéses munkatársakat, a kölcsönzött munkaerőt, valamint a szakmai gyakorlaton lévőket és a diákokat említették.
Közölték, hogy a járványhelyzet következtében kialakult válság egyik markáns hatásaként az egy állásra jutó jelentkezések száma számos szektorban évek óta nem látott szintre emelkedett. Ez alól a pályakezdő és gyakornoki pozíciók sem voltak kivételek: márciustól kezdve folyamatos növekedés látszik a jelentkezések számában, a legtöbb pályakezdő nyáron pályázott meg lehetőségeket, majd ősztől a jelentkezések száma lassan csökkent. Az idén januárban ismét felélénkült az érdeklődés a pályakezdő, illetve gyakornoki pozíciók iránt: 15 százalékkal több volt az egy helyre jutó jelentkezésszám, mint a tavalyi átlag.
Arról is beszámoltak, hogy tavaly a pályakezdők közül a legtöbben irodai asszisztens és projektmenedzser állásokra jelentkeztek, ezt az adatrögzítő, az ügyfélszolgálati munkatárs, a flottakezelő és sofőr, majd a gazdasági asszisztens pozíciók követték. A pályakezdők átlagos fizetési igénye nettó 208 ezer forint volt országosan.
A közlemény idézte Tüzes Imrét, a portál üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta, hogy a pályakezdők és gyakornokok helyzete a tavaly tavaszi állapotokhoz képest egyértelműen javult, ám a hirdetésszámok még mindig elmaradnak a korábbi évektől. Ugyanakkor jelezte, hogy a pandémia kezdetéhez képest jóval több lehetőségből válogathatnak, ugyanis a vállalatok nagy hányada 2021-ben már bővülésben gondolkodik. Ráadásul, mivel az őszi-téli tapasztalatok azt mutatják, hogy a koronavírus második hulláma már nem okozott olyan sokkot a munkaerőpiacon mint az első, a szakember szerint bízni lehet abban, hogy a jelenleg zajló harmadik hullám sem fog jelentős visszaesést generálni a pályakezdők és gyakornokok lehetőségeit tekintve sem.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Háromezerrel több az állásajánlat: 36 ezer pozíció vár betöltésre 3 hete
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 1 hónapja
- Grafikon: A 15-64 éves foglalkoztatottak arányának változása 2010 és 2023 között 1 hónapja