Az emberek gyomorgörccsel dolgoztak az OMMF-nél
Tanúk meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) volt vezetőinek pere. A főfelügyelőség volt elnökét és öt társát többrendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel vádolják - értesült a HavariaPress.
A két említett ellenőrzéssel kapcsolatban a volt munkaügyi felügyelő elmondta, hogy az észlelt szabálytalanságok miatt 300 ezer forintról szóló, az akkori módszertani útmutatónak megfelelő bírság-javaslatot készített. Ezt követően az egyik vezetője felhívatta, és szó szerint azt mondta, hogy, "nem ezt beszéltük meg". Felére kellett csökkenteni a bírság összegét, amivel ő nem értett egyet.
Egy másik tanú, aki szintén munkaügyi felügyelő volt, elmondta: bár a felügyelőket nem lehet utasítani arra, hogy milyen intézkedést javasoljanak, ő mégis kapott olyan telefont az egyik felettesétől, hogy ne bírságot szabjon ki, csak figyelmeztetést írjon a határozati javaslatába. A tanú beszélt arról is, hogy olyan volt az általános légkör a felügyelőségnél, hogy az emberek gyomorgörccsel dolgoztak, ő is félt, tanácstalan volt, hogy mit lépjen ez ügyben. Állította, hogy máskor is volt olyan, hogy bírság helyett figyelmeztetésre utasították. Más alkalommal meg - állítása szerint - a harmadrendű vádlott, az akkori igazgató szó szerint arra kérte, hogy ,"méltányosan" bánjon az egyik érintett céggel.
Az OMMF vezetői elleni perben a főfelügyelőség volt elnökét, Papp Istvánt, valamint egy főosztályvezetőt, három egykori vezetőtársát és egy ügyintézőt vádoltak meg. A vádirat lényege szerint a vádlottak 16 esetben jogtalanul megváltoztatták az OMMF hatósági nyilvántartását azért, hogy a lefolytatott munkaügyi ellenőrzések során megállapított jogsértések miatt jogerősen és végrehajthatóan elmarasztalt gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból, állami támogatások igényléséből kizárás alól mentesítsék.
A hatályos szabályozás értelmében az elmarasztalt cégek ugyanis elestek volna az állami támogatásoktól, azokat ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásokból. A gyanúsítottak több esetben munkaügyi eljárások megállapításainak megváltoztatására adtak jogtalan utasítást; a volt elnök utasítására pedig egy munkaügyi eljárás iratainak teljes megsemmisítésére is sor került.
stop.hu/MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Munkavédelmi cipőre gyűjtenek a mentősöknek 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja
- Halálos kimenetelű munkabalesetet próbált eltitkolni egy férfi, szabadságvesztésre ítélték 4 hónapja
- Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert 4 hónapja
- OMSZ: nem vezetett eredményre a MOK ügyeleti rendszer miatti "hergelése" 4 hónapja
- Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben? 5 hónapja