Az egyetemisták fele iskola mellett dolgozik
Az egyetemisták 55 százaléka tanulás mellett dolgozik - derül ki az Eduline oktatási portál felméréséből. A legtöbb fiatal azért vállal munkát, mert különben nem tudná finanszírozni a tanulmányait.
Csik Veronika, az Eduline szerkesztője az ATV Híradónak nyilatkozva hozzátette, hogy az ösztöndíjak összege három éve nem emelkedett, az ezt biztosító hallgatói normatíva jelenleg is 166 600 forint, ami azt jelenti, hogy az ebből számolt szociális és tanulmányi támogatások összege is ugyanannyi három éve.
A híradó által megszólaltatott ADOM Diákmozgalom elnöke elmondta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan spórolnak az egyetemisták, de most nem autóra, nem utazásra, hanem a következő havi alapvető kiadásokra.
Balogh László (Ingatlan.com) azt a tanácsot adta, hogy aki kiadó lakást keres, gyorsan lépjen, mert több tényező is arra utal, hogy az év során tovább növekedhetnek a bérleti díjak, sőt, januárban is drágább lett az albérlet.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Vakáció vagy infláció? Mi lesz a nyaralásokkal 2024-ben? 2 napja
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 7 napja
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 1 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- 551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja