Autószerelőket ellenőrzött a NAV, felüknél találtak is valamit
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Közép-magyarországi régióban végzett ellenőrzései során az autószervizek felénél állapított meg jogsértést.
A NAV a Közép-magyarországi régióban nyáron végzett ellenőrzéssorozatát összegezve azt írta, "szinte nem volt olyan terület, vagy olyan piaci szegmens a fővárosban és Pest megyében, amelyet az adóellenőrök és a pénzügyőrök - gyakran a társhatóságokkal együttműködve - nem ellenőriztek".
A kiemelt idegenforgalmi, turisztikai helyszínek (például strandok, vendéglátóegységek) vizsgálatán túl akcióik autószervizekre, horgásztavakat üzemeltetőkre, szállásadókra, vitorlázást, sétarepülést vagy épp lovaglást kínálókra is kiterjedtek.
A 3700 vizsgált egység közül átlagosan minden harmadik ellenőrzött vétett a jogszabályok ellen. A NAV ezek miatt 96 millió forintos mulasztási bírságot szabott ki és négy üzlet bezárását rendelte el.
A NAV ugyanakkor az idei szezon pozitív tapasztalataként azt emelte ki, hogy a kuponos értékesítést vállaló cégeknél - a korábbi ellenőrzések hatására - javult a bizonylatadási fegyelem.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz az adóhatóság november végétől 6 hónapja
- Autószerelő 9 hónapja
- Ezeken a helyszeneken ellenőriz a NAV június első felében 12 hónapja
- Rengeteg embert venne fel a NAV 2 éve
- Ezeken a helyszíneken várhatóak NAV-ellenőrzések februárban 2 éve
- Hol várhatóak adóellenőrzések januárban? 2 éve
- Hol várhatóak NAV-ellenőrzések 2022 elején? 2 éve
- Illegális szoftverekkel dolgoztak zalai és Vas megyei autószerelők 2 éve
- Ezeken a helyszíneken várhatóak NAV-ellenőrzések a következő hetekben 3 éve
- Ezeken a helyszíneken várhatóak NAV-ellenőrzések 3 éve
- Kik számíthatnak NAV-ellenőrzésekre a következő hetekben? 3 éve