Augusztusi fizetésüket várják a rendvédelmisek
Augusztus elején kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók a megemelt illetményüket - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
Kontrát Károly hangsúlyozta: a Belügyminisztérium célja az volt a törvényjavaslat készítésekor, hogy az alapfeladatot ellátó járőrök, a közterületen szolgálatot teljesítők eleve többet keressenek, hiszen náluk jelentős volt a lemaradás.
Mivel a törvény július elsején lép hatályba, az emelés a júliusi fizetéssel - augusztus elején - érkezik majd először.
Kontrát Károly elmondta, hogy például egy öt éve szolgáló járőrnek jelenleg 193 ezer forint a bruttó fizetése, amely az emelés után 260 ezer forint lesz.
Az államtitkár jelezte azt is, egyszerűsödni fog a pótlékok rendszere, amíg korábban harmincféle pótlék volt, ez most ötre csökken, lesz nyelvpótlék, veszélyességi pótlék, települési pótlék, éjszakai, valamint készenléti pótlék.
Beszélt arról is, hogy 2015 végéig új lakhatási támogatási rendszert dolgoznak ki, 2016 végéig pedig egy megtakarítási célú biztosítási rendszert.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a béremelés a rendőrség mellett kiterjed a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás hivatásos dolgozóira, a polgári titkosszolgálatokra, valamint az országgyűlési őrségre, összesen több mint 60 ezer emberre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja