Átlagon felül keresnek az informatikusok
Továbbra is kifizetődő az informatikusi pálya megcélzása Magyarországon. A Java fejlesztők, a C++ programozók, a vállalatirányítási rendszerfejlesztők és tanácsadók fizetése bruttó 400 ezer forintnál kezdődik, ráadásul még keresettek is az álláspiacon. Nyugat-Európában egymillió forint feletti fizetés mindennaposnak számít. Persze a diploma még kevés az érvényesüléshez.
300 ezertől a csillagos égig
A szakemberek iránti igény a bérekben is megmutatkozik. Komjád Gyöngyvér elmondása szerint a junior, vagyis a 3-4 év tapasztalattal rendelkező SAP tanácsadók bére 600-700 ezer forint, a tapasztaltabb, senior SAP tanácsadók pedig bruttó 1-1,5 millió forintot kapnak havonta. A Java fejlesztők bruttó 400-600 ezer forintot kereshetnek meg havonta, a rendszergazdák pedig felelősségtől függően bruttó 300-600 ezer forintot.
A junior C++, C# programozók fizetése 300-400 ezer, a senioroké pedig 700-800 ezer forint. Az informatikán belül a legkevesebb pénzzel az IT helpdeskes-eket honorálják, ám 250-300 ezer forint még így is a Központi Statisztikai Hivatal által mért, bruttó 184 ezer forintos országos átlagbérnél magasabb.
Személyes beszélgetés, szakmai teszt
Miként vesznek fel a cégek informatikusokat? Több lépcsőn át vezet az út a munkaszerződésig. "Az álláshirdetésre pályázók részt vesznek egy személyes interjún, amely két részből áll. Az első részben a személyiségét térképezzük fel, illetve arra kérjük a jelöltet, hogy meséljen korábbi munkáiról idegen nyelven. Így mind kommunikációs készségéről, mind nyelvtudásának mértékéről tájékozódhatunk. Ezután a szakmai vezető veszi át a szót, aki felméri a pályázó szakmai tudását, majd a jelentkezőknek szakmai tesztet kell kitölteniük" - tájékoztatott Zsámboki Zsuzsanna, az Evosoft Hungary toborzási specialistája.
"A magasabb szintű pozíciók - például a projektvezetői munkakörök - esetében a pályázóknak a számítógép előtt is bizonyítaniuk kell rátermettségüket: például egy programozási feladatot kell megoldaniuk, miközben a szakmai vezetők figyelik őket" - tette hozzá a főleg mérnöki szemléletű szoftverfejlesztőket kereső cég toborzási specialistája.
Nyugat-Európában is keresettek
A lehetőségek és a bérek az ország határain kívül is hasonlóan kecsegtetőek. A hazai informatikusokat Európa számos országa, köztük Nagy-Britannia, Németország, Ausztria és Svájc is tárt karokkal fogadja.
Az informatikai szakemberek külföldi munkaerő-közvetítésével is foglalkozó Computer Partner Kft. ügyvezetője elmondta: Németországban, Ausztriában, Svájcban óriási az igény irántuk.
"Az SAP tanácsadók, programozók, a Java programozók, és a C# programozók igen keresettek. Naponta átlagosan 20 megkeresés érkezik külföldi cégektől, akik különböző projektjeikbe szeretnének hazai szakembereket bevonni" - tájékoztatott Legeza István.
A cégek ráadásul kiemelkedő, a hazainál jóval magasabb fizetéseket ajánlanak a szakemberek. "A hozzánk forduló informatikusok többsége vállalkozó, és fizetésük is eszerint alakul", teszi hozzá Legeza István. Az SAP tanácsadók Németországban és Svájcban 2 millió 600 ezer- 2 millió 800 ezer forintos, Magyarországon havi 1 millió 600 ezer forintos bevétellel kalkulálhatnak. A Java fejlesztők, rendszergazdák, C# programozók itthon 600 ezer forintos, Ausztriában átlagosan 1 millió 400 ezer forintos, Németországban és Svájcban pedig 1 millió 800 ezer - 2 millió forintos fizetésre számíthatnak.
A magyarok nem végleg mennek el
A fentiek ismeretében joggal vetődik fel a kérdés: ahogy az orvosok, úgy az informatikusok esetében is hamarosan hiány alakul ki hazánkban? Legeza István szerint agyelszívástól nem kell tartani. "A külföldi cégek által ajánlott munkák 3-6 hónapos, 1 éves projektek. A szakemberek többsége nem költözik ki véglegesen külföldre, a munka végeztével hazajönnek" - árulta el az ügyvezető.
Oroszi Babett
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Informatikus-körkép: keresettebbek a seniorok és havi 2 milliót is lehet keresni 6 hónapja
- Tízből hat cégnek jelent gondot informatikust találni 11 hónapja
- Kétféle cég van: az egyiket már érte kibertámadás, a másikat pedig érni fogja 13 hónapja
- Ilyen volt a HVG Állásbörze: képriportunk 1 éve
- Hatalmasat emelkedtek az informatikusok bérei - Itt vannak a legfrissebb adatok 1 éve
- A válság sem fog az informatikusok fizetésén 1 éve
- Továbbra is százával vadásszák az embereket a pénzügyi szektorban 2 éve
- 300 informatikai munkahelyet hoz Magyarországra az ALDI 2 éve
- Péntek éjfélig lehet jelentkezni az ingyenes állami informatikai képzésre 2 éve
- Mi az a sign on bonus? 2 éve
- Több száz számítógépet lopott munkahelyéről Budapesten egy informatikus 2 éve