Átalakul a Sanoma felsővezetése
A korábban meghirdetett szervezeti átalakítási folyamat következő lépéseként, a Sanoma Media Budapest Zrt.-ben új munkakörben folytatja munkáját Gerentsér Imre, Dunai András és Postásy Csaba.
Az Újmédia divízió vezetői pozíciójáról leköszön Gerentsér Imre. A divízió vezetői pozícióját Dunai András, jelenlegi gazdasági igazgató tölti be. A pozíciót Postásy Csaba, korábbi stratégiai és üzletfejlesztési igazgató látja el. Gerentsér Imre a jövőben a Sanoma Media Budapest egyes kiemelt projektjeiért lesz felelős, mint vezérigazgatói stratégiai tanácsadó.
Gerentsér Imre több, mint 10 éve vezeti, építi a Sanoma magyarországi újmédia érdekeltségeit. Tevékenységének eredményeképpen ért el a Sanoma Magyarországon vezető piaci pozíciót.
Gerentsér 1996-ban kezdte meg munkáját az Erasmus Press Kiadói Kft.-nél mint piackutató. 2000-ben internet lapigazgatóvá nevezik ki, a Startlap megvásárlásában és számos portál indításában vett részt. 2003-ban az üzleti információs portfolió irányítása tartozott hozzá, majd 2004-től az Újmédia-divíziót vezeti divízióigazgatói pozícióban. Tevékenységéhez kapcsolódik többek között a Startlap.hu, a Profession.hu, a HáziPatika.hu, Olcsóbbat.hu, Szállás.hu felvásárlása, a Nők Lapja Café az FN.hu valamint a mobil üzletág elindítása. 2004-2008 között a Sanoma Payback (Tesz-Vesz) ügyvezetője 2010-2011 között a Sanoma prágai on-line részlegét felügyelte. Az utóbbi időben a Sanoma digitális átállására és a 2010-ben elfogadott digitális stratégia végrehajtására fókuszált.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- Változások a Rail Cargo Hungaria vezetésében 3 hónapja
- Sztaniszláv András lett a világ egyik legnagyobb PR-szervezetének vezérigazgatója 4 hónapja
- A Z generáció sajátosságai, avagy lehet-e óriás hamburgert enni a mítingeken? 4 hónapja
- Infláció kezelése és közösségépítés: ilyen volt 2023 a Bosch HR osztályán 5 hónapja
- Egy szakma, ahol a 1,5 milliós fizetés már nem számít jónak 6 hónapja
- A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka 6 hónapja
- Kiderült, mi lesz a Dunaferr új neve 7 hónapja
- Anyagilag nagyon nem mindegy, mikor igényli valaki a nyugdíját 7 hónapja
- Magyar nyugdíjreform a láthatáron 8 hónapja