kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Átadták a százezredik üdülési csekket

Átadta a szociális alapon juttatott százezredik üdülési csekket a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pénteken Budapesten.

images

Az eseményen Kiss Péter társadalompolitikai miniszter elmondta: ebben az évben akár 120 ezren is igénybe vehetik a szociális üdülési csekket, amelyet mindenki megkaphat, aki megfelel a feltételeknek.

Az alapítvány idei programja során 1,5 milliárd forint értékben alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, 1,3 milliárd forintért kisgyermekes anyukáknak, családoknak, 300 millió forint értékben fogyatékosoknak, 100 millió forintért pedig szakiskolákban tanulóknak nyújt szociális támogatást üdülési csekk révén.

A miniszter rámutatott: március közepéig 45 ezer nyugdíjas, 43 ezer munkavállaló, 5 ezer szakiskolában tanuló, valamint több mint 6 ezer fogyatékos jutott üdülési csekkhez a program keretében. Hozzátette: az alapítvány 125 szervezettel alakított ki együttműködést azért, hogy a csekkek eljuthassanak a szociálisan rászorulókhoz.

Kiss Péter úgy vélte, az üdülési csekk az elmúlt hét évben vált sikertörténetté, a kormány és a szakszervezetek hatékony együttműködésének eredményeként. Az üdülési csekk sikerét mutatja, hogy jelenleg évente kétmillió ember veszi igénybe 50 milliárd forintos forgalmat generálva, 40 ezer munkáltató igényli munkavállalói számára és több mint 15 ezer helyen fogadják el - mondta.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk