Asztronauták figyelem! - legénységet keresnek a Marsra
Az amerikai űrügynökség ismét asztronauta jelölteket keres, hogy feltöltse apadó űrhajós osztályát. Charles Bolden, a NASA vezetője szerint a most kiválasztott űrhajósok úttörők lehetnek bizonyos missziókban, és az első lábnyomokat hagyhatják hátra a Marson - írja a hirado.hu.
A NASA azon dolgozik, hogy űrhajósait 2025-ben eljuttassa egy aszteroidára, majd a 2030-as évek közepére a Marsra. Ezen cél érdekében már fejleszti az Orion legénységi kapszulát és a Space Launch System nevet viselő, hatalmas rakétát. Bolden szerint így a jövőbeli asztronauták számára számos és változatos opció áll rendelkezésre.
A szakemberek szerint a kiválasztás rendkívül szigorú. Az űrügynökség 2009-ben több mint 3500 jelentkezőt szűrt meg, és abból kilenc asztronautát választott ki a 20. osztályba. A kiválasztás után az űrhajósok néhány évig tartó kiképzésen esnek át, ami szintén igen sok kihívást hordoz. Nem is sikerül mindenkinek.
hirado.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ebben a 10 uniós városban a legkönnyebb most munkát találni 3 hónapja
- Közeleg a középiskolai jelentkezési határidő - közzé tették a felvételi átlagait 4 hónapja
- Egy apró walesi szigetre keresnek dolgozót, aki ott is él majd 5 hónapja
- Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén 5 hónapja
- Több mint 1000 ember jutott álláshoz Szegeden 7 hónapja
- Kevesebben aggódnak az állásuk miatt 7 hónapja
- Műszaki munkatárs 7 hónapja
- Termelésvezető 7 hónapja
- CNC forgácsoló 7 hónapja
- Technológus 7 hónapja
- Életek múlhatnak a munkáján - egy űrruhatervező mérnök egy napja 9 hónapja