kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Angolul taníttatja dolgozóit a Jászkun Volán

Száz dolgozójának biztosítja az angol nyelv alapjainak elsajátítását ingyenes képzés keretében augusztus közepétől a szolnoki központú Jászkun Volán Zrt. - közölte a cég humánerőforrás menedzsere az MTI-vel.

Kovács Gabriella, a cég HR vezetője a kezdeményezés kapcsán elmondta: a társaság vezetése fontosnak tartja az utazókkal való kommunikáció fejlesztését. Az angol nyelvtanulást az is indokolja, hogy a térséget egyre több külföldi turista keresi fel, illetve a Jászkun Volán mind gyakrabban indít nemzetközi különjáratokat, és ezekben az esetekben a volánosok közvetlen kapcsolatba kerülnek a magyarul nem tudó utasokkal - tette hozzá.

Az első tanfolyamon 72 autóbuszvezető, valamint a hamarosan megnyíló új szolnoki autóbusz-állomáson dolgozó forgalmisták és pénztárosok vesznek részt. A nyelvi képzést a Szolnoki Főiskola vállalta. A tanfolyam a dolgozók számára azért ingyenes, mert a Jászkun Volán 7 millió forintot nyert a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program (HEFOP) munkahelyi képzésekre kiírt pályázatán.

A közlekedési cég humánerőforrás menedzserének tájékoztatása szerint a tanfolyam idén decemberben házi vizsgával zárul. Mint mondta, bíznak abban, hogy a dolgozók egy része a megszerzett tudásra alapozva folytatja nyelvi tanulmányait. Számukra a minősített nyelvvizsga megszerzéséhez a Jászkun Volán a továbbiakban is biztosít támogatást.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk