Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a Nyugat-Dunántúlon
Mintegy 633 millió forintos uniós támogatásból álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válását segítik a nyugat-dunántúli régióban, a cél, hogy a vállalkozás indítását tervező, alkalmas szemlélettel rendelkező álláskeresőket és fiatalokat felkészítsék saját vállalkozásuk indítására - írja a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.
A programmal olyan mikrovállalkozások jöhetnek majd létre, amelyek vezetői megfelelő tudással rendelkeznek a vállalkozások fenntartható, adótudatos, hatékony és szabályszerű működtetéséhez.
A programot a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Vas Megye és Szombathely Város Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványa, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány konzorciuma valósítja meg.
A célcsoportban a harminc év alatti fiatalok, a harmincadik évüket már betöltött álláskeresők, valamint a szintén harmincadik életévüket betöltött, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál nyilvántartásba vett megváltozott munkaképességűek szerepelnek.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja