kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Állásbörze a fővárosban

Több mint ötven kiállító több ezer állásajánlattal várja az álláskeresőket a Fővárosi Kormányhivatal által szervezet állásbörzén szeptember 10-én, a MOM Sport Központban. A börze ideje alatt pódiumbeszélgetések során hasznos munkaerőpiaci információkhoz juthatnak hozzá az érdeklődők - derül ki a lapunknak küldött sajtóközleményből.

images

A kormányhivatal foglalkoztatási osztályai jelenleg mintegy 14,4 ezer álláskeresőt tartanak nyilván. A rendezvényre diplomás, szakképzett, illetve végzettséggel nem rendelkező, elhelyezkedni szándékozó felnőtt álláskeresőket várnak, akik több mint ötven standnál több ezer állásajánlat közül válogathatnak. A standoknál a munkaadók képviselői személyes információnyújtással várják az érdeklődőket.

Budapest területén jelenleg mintegy 8000 db, munkaadók által bejelentett üres álláshelyet tart nyilván a kormányhivatal, amelyből jelentős többek között az építőipari foglalkozásokhoz továbbá a járművezetők és gépkezelői foglalkozásokhoz, valamint a kereskedelmi és vendéglátó-ipari, szolgáltatási foglalkozásokhoz kapcsolódó üres álláshelyek száma.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk