Akkor most van oviszünet vagy nincs?
Mit tegyen a dolgozó szülő, ha nincs ovi másfél hónapig? Amit ugyan nem lehet nyári szünetnek nevezni, de ettől még az óvoda zárva tart. Persze ügyelet van más intézményben ez alatt az idő alatt, de ha kistelepülésről van szó, ez gyakran a szomszéd falut jelenti, írja az index.
Az ügyeletes intézmény igénybevételével csak kivételes esetben élnek a szülők, hiszen idegen és állandóan változó nevelőkkel, környezetben kell hagynia. Van olyan település, ahol a korábban öt hetes zárás a szülők nyomására lett három hét. Ha van otthon nagyobb, iskolás testvér, akkor az ő felügyeletét úgyis meg kell oldani, így a kisebbek sem mennek a szünet alatt óvodába.
index
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 1 hónapja
- Felmérés: Jelentősen javítja a dolgozók teljesítményét a közös kávészünet 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Mikor emelik a szociális szférában dolgozók bérét? 2 hónapja
- Folytatódik az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja 3 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- Átadták a Családbarát köznevelési intézmény díjakat a Pedagógus Expón 4 hónapja
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 4 hónapja
- Az fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak 5 hónapja