Akik már nem félnek a káosztól: Baracskai Zoltán és Mérő László
A professzorok gyakran hívják fel közönségük figyelmét arra, hogy ha mindketten ugyanazt tudnák, egyikük előadása felesleges lenne a közös programon. A tavalyi Personal Hungary Szakkiállításon egymást tökéletesen kiegészítve tartották előadásukat, idén Nem félünk a káosztól" címmel workshopot és előadást is tartanak.
"Ha mindenki ugyanúgy gondolkozik, senki sem gondolkozik" - George Patton tábornok gondolatát továbbfűzve Prof. Baracskai Zoltán felhívja a figyelmet arra, hogy a mára oly divatossá vált "mindenki pótolható" elv a gyakorlatban nem feltétlenül működik. Egy HR szakember felkészítésénél is mások a kompetenciák, nem lehet mindenkit ugyanarra felkészíteni, s ebből kifolyólag minden munkafolyamatot egyszerűre redukálni. Nem tudhatja mindenki ugyanazt.
Az ember olyan lény, aki szeret játszani. S ha játszik, nyerni akar. Hogyan kapcsolódik mindez az üzleti világhoz? Vannak olyan játékok, melyek során semmi érdemlegeset nem nyerünk, azon kívül, hogy a képzeletbeli ranglétrán feljebb lépünk kettőt vagy esetleg nyerünk három virtuális citromot. Valóban motiváció lehet bármiféle virtuális nyeremény? Szoboszlai Viktória és Vendler Balázs játékosításról szóló előadására reflektál Prof. Baracskai Zoltán.
A professzorok workshopja mellett más gyakorlati fórumokon is részt vehetnek a látogatók a HR területét érintő különböző témákban. Új megközelítési módokat, ötleteket és megoldásokat sajátíthat el a közönség, amelyeket kamatoztathat napi munkája során a HR területén. A workshopon való részvételhez, amely a workshopon való részvételen felül a VIP Lounge használatára és a teljes szakkiállítás meglátogatására is jogosít, előzetesen regisztrálni szükséges a www.personal-hungary.hu/Programok/Workshop aloldalon.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 3 hete
- How much does a failed recruitment cost? 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Félrement kapcsolat, avagy amikor rossz irányba mennek a dolgok 2 hónapja
- Új vezérigazgató az Invitech élén 2 hónapja
- Orbán Viktor: Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az embereket meggyőzzék, van értelme dolgozni 3 hónapja
- Új HR vezető a MOL Magyarországnál 3 hónapja
- Adult education is on the rise again: what and how should we learn in 2024? 3 hónapja
- Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába? 3 hónapja
- Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat 3 hónapja
- Az oktató mentor, a hallgató pedig kreatív alkotó - ilyen kell, hogy legyen a jövő egyeteme 4 hónapja