Adókedvezmények, új adóhatósági ellenőrzési forma - változások az adótörvényben
Az Országgyűlés júniusban több adótörvényt módosított, amelyek közül egyes változások már július 1-jén hatályba lépnek - derül ki a PwC hírleveléből.
Július 1-jétől új adóhatósági ellenőrzési formát vezetnek be, ennek célja, hogy megállapítsák, a feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósult-e, és ha igen, a feltételes adómegállapítás kötelező erővel bír-e az adóhatóságra. Az ellenőrzés során az adóhatóság csak olyan okiratok bemutatását kérheti, melyekről a feltételes adómegállapítást tartalmazó határozat kimondta, hogy azok kiállítása, megőrzése, illetve vezetése alátámasztja a tényállás megvalósulását. A 2015. december 31-ig jogerőre emelkedett adó feltételes megállapításáról szóló határozatoknál az adózó maga is kezdeményezheti az eljárás megindítását.
További évközi változás, hogy az IFRS szerinti számviteli elszámolást érintő feltételes adómegállapítás iránti kérelmek esetében csatolni kell a Magyar Könyvvizsgálói Kamara szakértői véleményét.
A július 1-jétől kötelezően alkalmazandó uniós csoportmentességi rendelet alapján az 500 ezer eurónak megfelelő forintösszeget meghaladó támogatások esetén az egyes államokat közzétételi kötelezettség terheli. Adókedvezmények esetén a törvényben meghatározott adatok nyilvánosságra hozatala a sávosan meghatározott támogatástartalom szerint történik, az adóbevallástól számított egy naptári éven belül. A közzétett adatoknak az adókedvezmény igénybevételét követő 10 éven keresztül kell elérhetőnek lennie.
Az adózóknak július 1-jétől az adómegállapításhoz való jog elévülési idején túl is lehetőségük nyílik arra, hogy jogerős bírósági döntés alapján, adókötelezettségük rendezése érdekében a már elévült adómegállapítási időszakra vonatkozóan is önellenőrzést nyújtsanak be, melynek alapján az adóhatóság egy éven belül ellenőrzést végezhet. Ellenőrzéssel már lezárt időszak esetén az adózó kérésére ismételt ellenőrzés keretében korrigálni lehet az érintett adókötelezettséget.
A társasági adózásban is lesznek július 1-jétől változások, a jogdíj fogalmának újrafogalmazásával jelentősen szűkül a kapott jogdíj alapján érvényesíthető kedvezmény, e körbe alapvetően csak a szabadalmakból, oltalmakból és a szoftverek szerzői jogából származó eredmény minősül. A fogalmi szűkítésen túlmenően a jogdíj-eredmény csak olyan mértékben jogosít kedvezményre, amilyen arányban az adott immateriális jószágot saját kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenysége alapján hozta létre az adózó. A saját k+f tevékenység közvetlen költségeként, annak legfeljebb 30 százalékáig a kapcsolt vállalkozástól megrendelt k+f szolgáltatás közvetlen költsége, továbbá a kapcsolt vállalkozástól vásárolt (átvett) immateriális javak bekerülési értéke figyelembe vehető. Az átmeneti rendelkezések szerint a 2016. június 30-ig állományba vett immateriális jószágok esetében az adózó még a módosítást megelőző szabályok szerint járhat el.
Az a módosítás, mely szerint negatív társasági adóalap esetén, a k+f tevékenységre tekintettel érvényesített adóalap-csökkentő tétel összegének 9,5 százaléka szociális hozzájárulási adókedvezményként érvényesíthető, amennyiben a társaság összes bevételének 40 százaléka k+f tevékenységből származik, legalább egy gyakorlóhelyet biztosít, továbbá a kutató-fejlesztők átlagos állományi létszáma az adóévben legfeljebb 10 százalékkal csökkent, már a módosító törvény kihirdetését követő naptól hatályba lépett. Az ismertetettek szerint érvényesített adóalap-csökkentő tétel 50 százaléka már felhasznált elhatárolt veszteségnek minősül.
A helyi adókat érinti, hogy július 1-jétől szűkül a jogdíj fogalma, továbbá az alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés közvetlen költségeként csak a társasági adó alapjában érvényesített összeget lehet a helyi iparűzési adóalap megállapítása során figyelembe venni (2017. január 1-jétől). A jogdíj-meghatározás tekintetében átmeneti rendelkezés biztosítja, hogy a 2021. június 30-ig lezáruló adóévben meghatározott esetekben a korábbi szabályozást lehessen alkalmazni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- NAV: a személyijövedelemadó-kedvezmények utólag is érvényesíthetők a bevallásban 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Már elérhetők az adóbevallási tervezetek 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezete készül el kérés nélkül 3 hónapja
- "Magyarország nem összeszerelő üzem" - növekedett az innovatív munkakörökben dolgozók száma 3 hónapja
- Hiába tölt több időt munkával a munkamániás, mégsem jobb a teljesítménye - kiderült, hogy miért! 3 hónapja