kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Adó 1 százalék: a visszaszámlálás elkezdődött!

Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz. Az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek összességében mintegy 50 milliárd forint ajánlható fel május 20-ig.

adó 1 százalék-

A kormány döntése értelmében az egyházak és a civil szervezetek a családi adóvisszatérítés miatt kieső egy százalékokkal is számolhatnak - emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára, Tállai András.

Ezt az összeget az érintettek megkapják, azt ugyanis költségvetési támogatásként visszapótolja az állam. A szülők tehát még a számukra visszatérítendő adó terhére is rendelkezhetnek annak 1+1 százalékáról.

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették - hangsúlyozta az államtitkár. A koronavírus-járvány, a háború és az energiaválság a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.

Az eddigi adatok ugyanakkor biztatóak, hiszen eddig 10 százalékkal többen ajánlották fel adójuk egyszázalékát, mint tavaly ugyanilyenkor.

Évről évre egyre többen rendelkeznek adójukról. 2021-ben 43 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből közvetlenül a felajánlások alapján 20,7 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz és a Nemzeti Tehetség Programhoz. Tavaly - 140 ezerrel többen mint 2020-ban - 2,3 millióan ajánlották fel adójuk egyszázalékát. Idén a felajánlott összeg nagyságrendje az eddigieket is meghaladhatja.

Az szja 1+1 százalékáról május 20-áig lehet rendelkezni, eddig az időpontig a fizetendő adót is rendezni kell. A nyilatkozatokat számtalan módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz; a legegyszerűbb: az e-szja rendszerében néhány kattintással, ehhez pedig semmi más nem szükséges, csak ügyfélkapu, amellyel már több mint ötmillióan rendelkeznek.

A tavaly tett egyházi és a Nemzeti Tehetség Programra szóló felajánlások az idén is érvényesek. Ha a magánszemély nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan intézkedik annak érdekében, hogy az érintett egy százaléka a korábban kiválasztott egyházhoz vagy a Nemzeti Tehetség Programhoz jusson.

A civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást. Ebben segít az adóhivatal is, hiszen honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk