Áder János annyit keres egy hónap alatt, mint egy szociális munkás egy év alatt, petíciót indított az MKKSZ
Az MKKSZ petíciója a szociális szférában dolgozók béremelését sürgeti.
„Tisztelt Kancelláriaminiszter Úr! Ha Ön szerint a köztársasági elnök fizetését meg kellett duplázni, tegyen arra is javaslatot, hogy a szociális ágazatban dolgozók fizetését is duplázzák meg!” - áll az MKKSZ egy hete indított petíciójában. Mint rámutatnak, Áder János havi fizetése havi másfélmillió forint, míg egy szociális munkásé 160 ezer forint.
„A szociális ágazatban dolgozók átlagosan 160 ezer forintból élnek, vagy sokan csak próbálnak megélni, miközben a társadalom leginkább segítségre szoruló tagjainak segítenek. Nehéz sorsú nyugdíjasokat, beteg gyerekeket, hajléktalanokat ápolnak, rettenetes fizikai és pszichológiai megterhelés mellett. Az alacsony bérek miatt egyre többen hagyták el a szakmát, így azok, akik maradtak, sokszorosát dolgozzák annak, amit emberileg és fizikailag bírni lehet” - írják. Az MKKSZ azt szeretné, ha a szociális ágazatban dolgozók fizetése is emelkedve, ehhez gyűjtenek aláírásokat.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mekkora a magyarok bére az IT-szektorban legközelebbi szomszédainkhoz képest? - mutatjuk a számokat 4 hónapja
- Így alakult a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években 5 hónapja
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja
- Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén 5 hónapja
- Pályázati lehetőségek a kulturális és kreatív szektorok számára 6 hónapja
- Bérkörkép 2023. - ez a szektor jelenti a legnagyobb meglepetést 6 hónapja
- Komoly leépítésbe kezd a Spotify - Ennyi dolgozót érint a lépés 6 hónapja
- Az önkéntesek létszáma Magyarországon 6 hónapja
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 6 hónapja
- Informatikus-körkép: keresettebbek a seniorok és havi 2 milliót is lehet keresni 6 hónapja
- Nesze semmi: a garantált bérminimum emelésével szociális területen is lesz béremelés 7 hónapja