kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A túlképzett tanároktól válnak meg a leghamarabb

Leginkább az egyetemi végzettségű, nagy szolgálati idővel rendelkező pedagógusok állását veszélyezteti az oktatási reform.

Az iskolák anyagi helyzetének megváltoztatásával az elbocsátásokról a fizetések alapján fognak dönteni, így első körben a magasan kvalifikált tanároktól lesznek kénytelenek megválni - nyilatkozta Gyulai Zsuzsa a Magyar Hírlapnak. A volt gimnáziumi tanár arra is rámutatott, hogy az állam milliókat ölt a pedagógusok felsőfokú képzésébe, ám ahelyett, hogy hasznosítaná őket, inkább diplomát nem igénylő munkakörökbe képzi át őket.

Szekszárdi Júlia, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének elnöke szerint lehetetlen a koalíciós szerződésben megfogalmazott tudásalapú társadalmat létrehozni, ha nincsenek jól képzett tanárok hozzá. A teljesítmény-alapú differenciált bérezés bevezetését sem erőltetné, amennyiben ugyanis a jelenlegi bértömeg 20 százalékát a teljesítményhez alapján osztják ki, a pedagógusok mostani jövedelmük 80 százalékát vihetik csak haza alapfizetésként.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szerint hazánkban jelenleg 8569 pedagógus nem talál magának állást, közülük az általános iskolai tanárok és tanítók vannak legtöbben. A legrosszabb a helyzet a kelet-, és az észak-magyarországi megyékben. Az államilag finanszírozott programok eddig nem túl népszerűek, a több mint nyolcezer elbocsátottból mindössze 226-an jelentkeztek. A volt pedagógusok különböző átképzéseket vehetnek igénybe, megpróbálkozhatnak a mixeri, a biztonsági őri, az informatikusi, a gyógymasszőri, a műszerészi, a hivatali ügyintézői, a bolti eladói és a pénztárosi munkakörökkel.

Magyar Hírlap
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk