kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

A szüretelőket is ellenőrzi az APEH

A szüret közeledtével fokozottan figyel a szőlőszedők foglalkoztatására az APEH - tájékoztatta az adóhatóság észak-magyarországi regionális igazgatósága az MTI-t.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közlése szerint az őszi betakarítási munkáknál, szüreteken, szüreti rendezvényeken a korábbi gyakorlatnak megfelelően számítani lehet adóhatóság jelenlétére.

Gulyás Bernadett, az adóhatóság regionális igazgatóságának sajtóreferense elmondta: a betakarítási munkáknál, szüreteken elsősorban a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják majd az ellenőrök, míg a szüreti rendezvényeken a foglalkoztatás mellett a bevételek szabályszerű regisztrációját is ellenőrzik.

Az előzetes figyelemfelhívásnak az ad aktualitást, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai augusztus 1-jétől jelentősen megváltoztak, s bár ezek a korábbi gyakorlathoz képest egyszerűsítéseket tartalmaznak, a bejelentés szabályait az idénymunkásokat foglalkoztató munkaadóknak is érdemes áttanulmányozniuk.

A mezőgazdasági idénymunka keretében foglalkoztatott munkavállaló után fizetendő közteher mértéke naponta csak 500 forint, ezért nem érdemes kockáztatni a szabálytalan foglalkoztatáshoz kapcsolódó jelentős bírságokat - emlékeztetett a szóvivő. Megjegyezte: a feketefoglalkoztatás felszámolása érdekében továbbra is várhatók összehangolt ellenőrzések a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban is.

  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk