A szállodaszövetség elnöke szerint tömeges csőd jöhet a szektorban, ha újra be kell zárni az országot
Baldauf Csaba szerint a turizmus az ország újranyitásakor is meghatározó szereplője lesz a nemzetgazdaságnak.
A Magyar Nemzetnek adott interjút Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) általános alelnöke. Mint elmondta, május elejére felkészülhetnek a kereskedelmi szálláshelyek, hogy a belföldi turizmus újraindulhasson. Baldauf Csaba szerint tömeges csődöket is előidézhet, ha nem sikerül időben újraindítani a turizmust, vagy ha ősszel ismét be kell zárni a szállodákat egy újabb járványullám miatt.
„A turizmus évekig tíz százalékkal járult hozzá a GDP-hez, aminek legnagyobb részét a szállodaipar termelte ki, az ágazat az ország újranyitásakor is meghatározó szereplője lesz a nemzetgazdaságnak. Tíz év töretlen felfutás után 2020 hatalmas törést hozott, mostanra pedig már a túlélés van napirenden. Fél éve nincs bevételünk, ennek ellenére vidéken csökkentett munkaidőben ugyan, de a korábbi munkaerő-állomány 65-70 százalékát az állami bértámogatás, a járulékkedvezmény segítségével a mai napig tartják a szállodások. Úgy, hogy egy átlagos, 150 szobás hotel havonta körülbelül 20 millió forintnyi veszteséget termel a kiesett forgalmon kívül” - mondta.
Baldauf Csaba elmondta: a szektorban maradt dolgozók a szervizdíjak és forgalomfüggő juttatások nélkül havi 130-150 ezer forintot keresnek, ami hosszú távon nem tartható, különösen azokban a családokban, ahol mindkét szülő a turizmus területén dolgozik.
„Még mindig nem látják a jövőt, mivel egyelőre nincs konkrétum, ahogy azt sem lehet tudni, hogy alakul a szezon, maradhatunk-e nyitva a nyár után is. Jellemző, hogy évek, évtizedek közös munkájáról is döntést kell hozni. A megszokott alkalmazottak érthető módon kiszámíthatóságra vágynak a megélhetésükhöz” - jelentette ki. Az MSZÉSZ alelnöke szerint a teljes iparági felkészüléshez legalább két hétre, és szállodánként átlagosan 45-50 millió forintos támogatásra van szükség.
Magyar Nemzet
fotó: pexels

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 3 hete
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 1 hónapja
- Terjeszkedne Magyarországon a Pizza Hut 6 hónapja
- Kilőtt az Eventrend Group - Minden eddigi saját csúcsot megdöntött a magyar cégcsoport 6 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- Nagy a baj: A vendéglátósok szerint nagyon gyenge volt az idei szezon 9 hónapja
- Turisztikai innovációs verseny indul felsőoktatási hallgatóknak 9 hónapja
- Bárpultos 9 hónapja
- A Balatonon és Velencei-tónál razziázott a NAV, ennyi szabálysértést talált 10 hónapja
- Magyar szálláshelyek ezreit hozta rendkívül nehéz helyzetbe a Booking.com 10 hónapja
- Ököllel támadt főnökére egy siófoki vendéglátós 10 hónapja