kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

A szakszervezetek sem tudták, hogy leépítés jön a Magyar Postánál

Nem tudni, hogy melyik területről küldenek el dolgozókat a vállalattól. A folyamat akár hónapokig is elhúzódhat.

A szakszervezetek sem tudták, hogy leépítés jön a Magyar Postánál-

Mint arról hírt adtunk, 1200 fős csoportos leépítést jelentett be a Magyar Posta hétfőn. Mint a Telex írja, az elbocsátásokról a Magyar Posta munkavállalóinak bértárgyalásán rendszeresen megjelenő négy nagyobb szakszervezet egyike sem kapott előzetes értesítést a munkáltatótól. Törvényi kötelezettség ugyan nem terheli emiatt a vállalatot, de a szakszervezetek és a dolgozók szerint előnyösebb lett volna, ha nem a médiából vagy a bejelentést követően a belső hálózatban közzétett hírből értesültek volna róla, hogy több mint ezer embert elküldenek a cégtől. 

A hírt a március 4-re szervezett demnostáció előtt jelentette be a munkáltató.  A tüntetést a Kézbesítők Szakszervezete és a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szervezte. Céljuk az azonnali fizetésemelés, mert szerintük 25 ezer postai dolgozó létbizonytalanságban él, 12200 dolgozó pedig csak garantált bérminimumot kap. A Magyar Postánál bruttó 378 ezer forint az átlagfizetés. 

Azt még nem tudni, hogy melyik területekről küldenek el dolgozókat, de a csoportos létszámleépítés két hónapig vagy még tovább is elhúzódhat. Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a Telexnek azt mondta, barátságtlan lépésnek tartják, hogy a munkaadó így tájékoztatta őket és a dolgozókat a leépítésről, és aggódnak, amiért semmilyen információjuk nincs. Mint elmondta, folyamatosan csörögnek a telefonok, mert a posta dolgozói félnek, hogy elvesztik állásukat. Pfeifer Tamás hozzátette: tartanak tőle, hogy az 1200 fős leépítés nem a végleges szám. 

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval

Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk

Hol vannak tartalékok a magyar álláspiacon? Így látja az államtitkár

“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk

MÁV-Volán bértárgyalás: elég vagy nem elég munkavállalónként plusz havi 70 ezer forint?

Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk