A szakszervezet szerint eddig több mint kétezer pedagógus mondott fel a státusztörvény miatt
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint sokan a tanév közben mondanak majd fel.
A Népszava arról érdeklődött a Belügyminisztériumnál, hogy hány pedagógus mondott fel a státusztörvény parlamenti benyújtása, azaz június eleje óta. A BM azt válaszolta, hogy a pedagógusok korábbi évektől eltérő munkaerőpiaci mozgásáról nincs ismerete. Az aHang platform online felmérése szerint több mint ötezer tanár jelezte, hogy elhagyja a pályát, ha a parlament megszavazza a törvényt. A Pedagógusok Szakszervezete felé több mint háromezren jelezték, hogy erre készülnek – tudta meg a lap a PSZ alelnökétől. Gosztonyi Gábor azt mondta, tudomásuk van róla, hogy az elmúlt hónapokban több mint kétezren már be is adtak felmondásukat a státusztörvény miatt. Hozzátette, hogy ez a szám várhatóan növekedni fog, mert sokan kivárnak szeptemberig, hogy kaphassanak valamennyi végkielégítést. A BM tájékoztatása szerint a munkaadók tájékoztatják majd a pedagógusokat a januárban esedékes jogviszonyváltásról, és az érintettek szeptember végéig nyilatkozhatnak, hogy elfogadják-e ezt. Gosztonyi Gábor szerint emiatt sokan a tanév közben mondanak majd fel, és kérdéses, hogy hogyan pótolják majd őket. A PSZ alelnöke szerint a kormány a nyugdíjas pedagógusok visszahívásával igyekszik majd csökkenteni a munkaerőhiányon.
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja